Heti holdnaptár (december 7-13.): valahonnan a mélyből mindannyian előszedjük a rejtett tartalékokat

asztrológia ezotéria holdnaptár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egész héten fogyóban lesz égi kísérőnk, a Hold. Az Újholdat csak jövő hétfőn ünnepelhetjük. A hét dolgos-szorgos napjain alaposan megfogyatkoznak a tartalékjaink, hiszen akad bőven tennivaló, s az is megtörténhet, hogy néhány feladatnak kétszer is neki kell veselkedni. Mégis valahonnan a mélyből mindannyian előszedjük a rejtett tartalékokat, elvégezzük, amit el kell, ám, ha nem lesz átütő erejű eredmény, még nem kell kétségbe esni. Több dolgot annyira meg akarunk valósítani, hogy túllőhetünk a célon. Tervezetten és okosan haladjunk jelenlegi céljaink felé. Nem baj, ha kettőt előre, egyet hátra lépünk. Ami most kicsit késik, az még nem múlik!

2020. december 7., hétfő a ♍ben (Fogyó hold, Szűz)

Ezen a napon nagyon legfőképpen maradjunk csendben, és kerüljük a vitákat, a kapkodást, a sietséget, emellett másokat se sürgessünk. Új tudás, új ismert kapuja nyílik meg előttünk...

2020. december 8., kedd a ♍ben (Fogyó hold, Szűz)

Ez egy leterhelő nap, viszont jó hír, hogy megmozdulnak a különféle energiák, így érdemes összegezni aktuális helyzetünket. Ami jó, azt feltétlenül erősítsük. Ami kétséges, annak járjuk a végére, s ha kell, zárjuk le.

2020. december 9., szerda a ♎ben (Fogyó hold, Mérleg)

Leterheltség, kellemetlen energiák, viták, bonyodalmak nehezíthetik a délelőttöt, épp ezért inkább maradjunk csendben s ne keressük a bajt. Jó hír, hogy semmi nem haszontalan, sőt! A javunkra lesznek a mai megtapasztalások.

2020. december 10., csütörtök a ♎ben (Fogyó hold, Mérleg)

Érdekes belső kényszert érzünk arra, hogy tervezzünk, csináljunk valamit – de elsősorban inkább a fejünkben tegyük meg ezt! Akinek szerződést kell aláírnia, délelőtt megteheti.

2020. december 11., péntek a ♏ban (Fogyó hold, Skorpió)

Bonyolult nap a vegyes égi hatások miatt – de estére mégis békére lelünk. Ajánlott keresni, kutatni, felfedezni, s bár zárt ajtókból lesz bőven, azok végül sorra megnyílnak előttünk.

2020. december 12., szombat a ♏ban (Fogyó hold, Skorpió)

Érezzük magunkat jól ott, ahol vagyunk. Ez egy információdús nap, okosan és megfontoltan kell eszmét cserélni, s ha figyelünk, megvilágosodhatunk. Mozogjunk sokat, hallgassunk a megérzéseinkre.

2020. december 13., vasárnap a ♐ban (Fogyó hold, Nyilas)

Az elmúlt napok lomhasága végre tovatűnik, s meglepően sok jó dolog történhet körülöttünk. Ennek a hétnek az egyik legjobb, egyben építő napja a mai. Hangulatunk javul, sokat mosolygunk, legyünk kedvesek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.