A terhességgel nem csak a testedben, de az agyadban is komoly változások következnek be

Forrás: Shutterstock -
agy terhesség szülés anya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nő teste megváltozik a terhesség során, ez sneki számára sem titok. Ám az, hogy az agyban mi történik ilyenkor, egy tanulmány mutatott rá.

A nők teste a szülés után ugyan visszarendeződik, de nem teljesen. Sokan tapasztalhatják, hogy a csípőjük például szélesebb lesz, mint terhesség előtt. Igazából azonban tartós változás az anyák agyában következik be.

Forrás: Shutterstock

A barcelonai Universitat Autonoma és a holland Leideni Egyetem kutatói a Nature Neuroscience című folyóiratban publikálták tanulmányukat, melyben a terhesség alatt felszabaduló hormonok hatását vizsgálták a nők agyára vonatkozóan.

A vizsgálat során 25 nő agyáról készítettek felvételeket terhesség előtt, közvetlenül a szülés után éskét évvel később - olvasható a BBC News korábbi cikkébe.

Az első gyermeküket világra hozó nők esetében a tudósok az agy egy bizonyos részén a szürkeállomány csökkenését észlelték. Ennek a változásnak a révén, az anyák többek között könnyebben felismerik csecsemőjük szükségleteit, éberebbé válnak a veszélyhelyzetek felismerésében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.