Keleti Andi kézzel készített ajándékokkal, Bay Éva jótékonykodással készül az ünnepekre

karácsony fogyás jótékonyság Keleti Andrea Kandász Andrea Bay Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hátat fordítanak az idei év nehézségeinek a hírességek: igyekeznek megtalálni a mostani Karácsonyban a legtöbb boldog pillanatot. Bay Éva, Kandász Andi és Keleti Andi megújulásuk után nem kell, hogy számolják a kalóriákat az idei ünnepek alatt. Mindhárman meghitt, jól megtervezett, mégis rendhagyó módon készülnek a szeretet ünnepére.

Bay Éva gyakorlatilag kicserélődött idén. Az átváltozás a 20 kilós fogyással kezdődött egy gyógynövénykeverék segítségével, aztán megmutatta eddig ismeretlen oldalát a Farm VIP-ben, végül a haját is megváltoztatta egy kis trükkel.

„Bizony, a fa alatt egy húsz évvel fiatalabbnak tűnő nő áll majd"

– kezdte nevetve Bay Éva.

„Mióta egy étvágycsökkentőnek hála lefogytam, a 40-es éveimben viselt ruhák jók rám, és most feldobtam a frizurámat. Laci, a férjem digitalizálja a régi képeket, és így nagyon szembeötlött, hogy milyen dús hajam volt, ami az évek alatt elvékonyodott, kikopott. Az interneten szembejött néhány párezer forintos paróka, rendeltem is kettőt. Szuperül érzem magam a bőrömben, nagy erővel készülök az ünnepekre. Nem csak magunkra gondolunk, több, mint 10 éve minden hónapban támogatjuk a közeli kutyamenhelyet, gyerekeknek cipősdobozban összeállítunk ajándékcsomagot, és a női szervezet, amelynek tagja vagyok, szintén mindig segít egy-egy kiválasztott alapítványnak." – tette hozzá Éva.

Bay Éva nagy erővel készül az ünnepekre.

Keleti Andi örül neki, hogy idén sokkal több ideje jut a családjára.

„Ennyi időnk még sosem volt készülődni a karácsonyra, hiszen a tánciskolát idén másodszor is be kellett zárnunk. Spórolós lesz az ünnep, kézzel készített apróságokkal lepjük meg egymást. Mézes puszedlit sütünk, csoki bonbonnal kísérletezünk"

- kezdte a táncművész.

Keleti Andi: „Ennyi időnk még sosem volt készülődni a karácsonyra"

"Persze senki sem örül a jelenlegi helyzetnek, de minden rosszban van valami jó. Tavaly még a lakásdíszítés is elmaradt, de most előveszem a régi díszeket, és kidekorálom a házat. Van egy régi hagyományunk, sálat kötök a gyerekeknek, a kabátjukhoz passzolót, de tavaly erre sem volt idő. Most megint kötünk és bolondos karácsonyt tartunk. Idén nem leszek bajban az ünnepi képek válogatásával, emlékszem tavaly nagyon nem tetszett, amit a tükörben láttam. Így az újévben egy kutatási anyag fogyasztásával két ruhaméretet és nyolc kilót fogytam. Az ünnepekkor persze jól degeszre esszük magunkat, de már kevesebbel is jól lakom. Nincsenek klasszikus nehéz fogások, inkább a mediterrán konyha irányába megyünk" – mondta el Keleti Andrea.

Kandász Andi egyik karácsonykor különleges ajándékkal gazdagodott: közös tetoválást csináltattak lányával.

„Évek óta műfenyőnk van, korábban kirázott tőle a hideg, de a lányom rábeszélt: kárpótlás, hogy december 6-án már felállítottuk a fát, így tovább élvezhetjük.

Decemberben el szoktunk menni a párommal „felnőtt napokra", ez idén elmarad, de 21-én ünnepeljük a 23. házassági évfordulónkat. 22-én minden évben anya-lánya napot tartunk, Lola egy éves kora óta, ilyenkor 24 órán keresztül csak egymásra figyelünk, nincs telefon, mindent kibeszélünk, ami az évben elmaradt.

Felírjuk egy lapra, hogy min szeretnénk, hogy változtasson a másik, és minek örültünk az évben. Egy ilyen alkalommal még közös tetkót is csináltattunk: a medencecsontnál egy nagyon diszkrét kis minta: két egymásba fonódó szívecske. 23-ától kezdve pedig nagy családi közös programok sorjáznak, amit idén egy kicsit máshogy, digitális formában oldunk meg. A tavaszi karantén után leadtam 22 kilót egy ősi palesztin rostkeverékkel és szeretnék ennek segítségével a jövőben is ilyen jó formában maradni. Megfogadom, hogy jövőre többet fogok zongorázni és eljárok majd énektanárhoz, ilyenkor ugyanis szárnyal a szívem!" - magyarázta a tévés.

Kandász Andi egyik karácsonykor különleges ajándékkal gazdagodott: közös tetoválást csináltattak lányával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.