Szívszorító: így tölti az ünnepeket az édesapa, akinek a feleségére egy öngyilkos zuhant rá Kelenföldön

Forrás: Shutterstock -
gyász szívszorító Kelenföld vallomás ünnepek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bronz Gábor idén nyáron tragikus körülmények között vesztette el gyermekei édesanyját, Erzsébetet. A nőre egy öngyilkos férfi zuhant rá, mindketten életüket vesztették.

Az egész országot megrázta Erzsébet története.Az anyuka sétálni indult két gyermekével, majd a bejárati ajtón kilépve rázuhant egy öngyilkos férfi, aki a 14. emeletről ugrott. A tragédiát egyikük sem élte túl, a gyerekeknek szerencsére nem történt baja.

Bronz Gábor egy pillanat alatt özvegyült meg, és bár tudja, hogy a gyermekei csak rá támaszkodhatnak, nagyon nehezen tudja elengedni imádott feleségét.

"Azt hittem, már kicsit jobban vagyok, de aztán gyors egymásutánban jött a halottak napja, az Erzsébet-névnap és a megismerkedésünk évfordulója is. Ez már nekem is sok volt, megroppantam lelkileg. Sajnos ebből az állapotból azóta sem sikerült kimászni, félek, az ünnepek még inkább a mélybe taszítanak majd.

Szörnyen hiányzik a feleségem, nekem ő volt a másik felem, pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Egyedül az tartja bennem némiképpen a lelket, hogy a két gyermekem napról napra jobban van, szerencsére az ő lelkük még hamar gyógyul.

Az óvodában Márton és a társai csodálatos karácsonyi előadást tartottak, fantasztikus volt látni ezeket a tiszta lelkű gyerekeket, ahogy teljes szívükből énekeltek. Bárcsak Erzsébet is ott lett volna – mondta az egyedül maradt édesapa a Blikknek.

Képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

"Fantasztikus, amit a családom tesz értünk ebben a nehéz helyzetben. Nem győzök elég hálás lenni nekik.

A karácsonyra is együtt készülünk, hiszen a picik minden szépet és jót megérdemelnek. Legalább a külsőségekben megteremtünk mindent, amit csak tudunk, azt pedig elrejtem a srácok elől, amit a szívemben érzek. Életünk legszebb évének indult a 2020-as, de a legborzalmasabb lett.

Érdekes, hogy amikor még élt Erzsébet, nem kerítettünk akkora feneket az ünnepeknek, hiszen mi minden napunkat azzal a szeretettel és odafigyeléssel éltük, mint más karácsonykor teszi. Mindig elutaztunk Erdélybe az ő rokonaihoz, és nagyon szeretném, ha ezt a hagyományt idén sem törnénk meg, de a vírushelyzet miatt még képlékeny, hogy tudunk-e menni – mesélt az ünnepekhez fűződő érzéseiről Gábor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.