A koronavírusos anyának csak pár perce volt elbúcsúzni - szerettei kezét fogva aludt el örökre

Forrás: Shutterstock -
halál búcsú tragédia koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egymás mellett feküdt az intenzív osztályon a koronavírusos anya és lánya: csak pár percük volt elbúcsúzni egymástól.

A tragikus történetet a Good Morning Britain című reggeli beszélgetős műsor osztotta meg. A megható történet tökéletesen mutatja, hogy a statisztikai számok mögött milyen borzalmas tragédiák húzódnak.

Az Angliában élő 49 éves Anabel Sharma családja októberben napok alatt, egyszerre kapta el a koronavírust. A 49 éves nő, és 76 éves édesanyja október közepén kórházba került, később pedig egymás mellett feküdtek az intenzíven, ahol oxigénmaszkkal segítették mindkettejük légzését -írja a Bors.

Anabel édesanyja, Maria eldöntötte, hogy ha rosszabbodna, nem szeretné, hogy újraélesszék. Sajnos az állapota nem javult, így megkérte az orvosait, hogy hívják be a másik lányát is, és had köszönjön el gyermekeitől.

"Azt mondták neki, hogy ha leveszik a maszkot, már nem lesz sok ideje hátra, amire csak bólintott.

Öt percünk, ha lehetett vele, hogy elmondja, amit egy anya ilyenkor elmondhat: hogy szeret minket, büszke ránk, és hogy küzdenem kell, hogy hazamehessek a gyermekeimhez.

Majd azt mondta nekünk, hogy fogjuk meg a kezét, amíg el nem veszti az eszméletét, és mi így tettünk, amíg el nem ment"

-idézte fel a drámai pillanatokat Anabel, akit egy hónappal édesanyja halála után engedtek haza a kórházból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.