Egy ágyban fekszünk a láthatatlan ellenséggel, ráadásul szabad akaratunkból

Forrás: Shutterstock -
ágy magazin ágynemű poratka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hétről hétre bebújunk az ágyunkba, ahol láthatatlan ellenségek vesznek bennünket körül. Saját lehámlott bőrdarabkáink fordulnak ellenünk, amennyiben túlságosan nehezen tudjuk rávenni magunkat a rendszeres ágyneműcserére. Ilyen problémákkal találhatjuk szemben magunkat, ha folyton másnapra halasztjuk a friss ágynemű felhúzását.

Nincs is jobb érzés annál, mint beleereszkedni a frissen mosott, jó illatú és puha ágyneműbe. Édesebb álmot ígér a tiszta huzat, és pihentetőbb alvást. Ezt mindenki szereti, ennek ellenére a legtöbben hihetetlenül utálatos dolognak tartják, hogy időről időre le kell ráncigálni minden párnáról és takaróról a huzatot, hogy a lepedőről már ne is beszéljünk.

Ambivalens érzés ez, hiszen ki ne imádna frissen mosott ágyneműben pihenni, és ki ne utálná az ehhez szükséges folyamatot.

Íme, néhány motivációs érv amellett, hogy minél gyakrabban cseréljük, ha már a tisztaság és a jó illat nem adja meg a kellő indítékot.

Túlságosan sok időt töltünk ugyanis az ágyban ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk a koszos ágynemű hatásait.

Ilyenkor ugyanis a testünkről lehulló anyagok, vagyis bőrdarabkák, szennyeződések, mind az ágyban maradnak, az izzadságról és olajokról nem is beszélve. Ezek egyre csak halmozódnak és halmozódnak, és ugyan láthatatlanok, de kellemetlen dolgokra képesek.

Hétről hétre bebújunk az ágyunkba, ahol láthatatlan ellenségek vesznek bennünket körül Forrás: Shutterstock

Pattanások és irritált bőr

Ha egyébként is érzékeny, vagy problémásabb bőrrel küzdesz, akkor fontos odafigyelned arra, hogy rendszeresen cserélj ágyneműt. A piszkos párnahuzat ugyanis újra és újra visszafertőzi a bőrt, így hiába a tudatos bőrápolás! Az elhajt hámsejtek, az olajok és a baktériumok ugyanis ott tobzódnak a párnán, eltömődött pórusokat és pattanásokat okoznak. Az atkák is rátesznek erre egy lapáttal, vagyis a szép arcbőr érdekében is fontos, hogy minél gyakrabban cseréljünk huzatot!

Bosszantó tüsszögés

Ha folyamatosan tüsszögsz és viszket a szemed, akkor valószínűleg allergiáról lehet szó, amiért akár a fránya poratkák is felelőssé tehetők. Mikroszkopikus méretűek, de annál nagyobb galibát képesek okozni főleg akkor, ha asztmában szenved az ember. Ám ezek az apró lények azoknak sem tesznek jót, akiknek eredetileg nincsen problémájuk, ugyanis ha hosszú ideig hagyjuk figyelmen kívül az esedékes ágyneműcserét, ezek a kis atkák elintézik, hogy legyen gondunk. Ezeknek elkerülésére legalább hetente érdemes cserét beiktatnunk, és a legjobb, ha eleve hipoallergén ágyneműt használunk.

Atka az ágyneműn Forrás: Shutterstock


Viszkető fejbőr

A nedves és meleg párnák a legjobb táptalajt jelentenek a gombáknak, amik a kis kellemetlenségektől a komoly, és ijesztő problémákig szinte bármire képesek. Ha hámló, viszkető foltokat tapasztalunk a fejbőrön, esetleg súlyosabb esetben kopasz foltokat, akkor gyanakodhatunk gombás fertőzésre. Ilyenkor egyrészt természetesen orvoshoz kell fordulnunk, másrészt alaposan kimosnunk mindent, amivel a fejbőrünk érintkezhetett. Ebbe beletartoznak az ágyneműk, a sapkák, de a fésűt is ki kell tisztítanunk! A probléma természetesen könnyen orvosolható a megfelelő gyógyszerrel vagy krémmel, ugyanakkor a rendszeres ágyneműcserével akár meg is előzhető.

A szem irritációja

A poratkák és a lehullott hámsejtek nem csak a bőr számára kellemetlenek, de a szemeknek sem tesznek jót. Okozhatnak irritációt, ha pedig valamilyen szemproblémával küzdöttünk, mondjuk kötőhártya-gyulladással, akkor szintén kötelező kimosni az ágyneműt, ugyanis ez kifejezetten fertőző betegség, amely visszafertőzhet a párnáról is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.