Komoly változások várhatóak otthonainkban a COVID-19 járvány után

Forrás: Shutterstock -
ház COVID-19 otthon építészet magazin koronavírus lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus-járvány bizony mindent a feje tetejére állított, ám lecsengése után se fog minden azonnal visszaállni a régi kerékvágásba. Nem lesz ez másként a lakások kialakításánál se: az otthonok tervezése is komoly változásokon fog keresztülmenni.

Az otthoni lét új értelmet nyert a COVID-19 miatt kialakult helyzetben. A családtagok sokkal több időt töltenek a lakásban, házban együtt, otthon dolgoznak, tanulnak, edzenek, próbálnak kikapcsolódni és elvonulni. Valljuk be őszintén, a lakások többségének kialakítása erre alkalmatlan. Ez a fajta szemléletváltás a jövő lakberendezési, belsőépítészeti és építészeti terveire bizony rá fogja nyomni a bélyegét. Erről az Elle Decor több szakértőt is megkérdezett. Lássuk, ők mit jósolnak.

Az embereknek olyan helyiségekre van szükségük, ahol együtt lehetnek a családdal Forrás: Shutterstock

Emily Farnham, építész egészen eddig a nagy, egybenyitott terek híve volt, de ő is úgy látja, hogy a folyamatos otthonlét finoman szólva sem komfortos egy ilyen kialakítású lakásban.

A koronavírus-járvány utáni világban nagyobb hangsúlyt kaphatnak a többgenerációs házak, a hangszigeteléssel ellátott falak, a privát szférát biztosító helyiségek, a természettel, a kültérrel való kapcsolatok gördülékenyebb kialakítása, a konyhák bővítése, a társasházak tervezésnél a különböző életritmusú, kultúrájú lakók életterének biztosítása.

"Már most nagyon sok kültéri fűtőtestet és padlófűtést kérnek tőlünk tornácokra, erkélyekre, ezek ugyanis meghosszabbíthatják a kint eltöltött időt. (...) Szinte minden sportot, amiért régen „ki" kellett mozdulnod, most otthonról is űzhetsz. Mostanában több olyan megbízást is kaptunk, melyben a megrendelők virtuális golfozásra alkalmas szobákat kértek kialakítani. Az ügyfelek indokként nem a COVID-19-et említik, de egyértelmű, hogy a háttérben az otthon töltött idő növekedése szerepel" - Thomas Kligerman, építész.

Szinte minden sportot, amiért régen „ki" kellett mozdulnod, most otthonról is űzhetsz Forrás: Shutterstock

Van olyan tervező, aki hosszútávon gondolkodik és elsősorban a Föld jövőjéért és így az emberek egészségéért szeretne elérni változásokat:

"Sokat gondolom az emberiség kollektív egészségére, ami független a koronavírustól. Épületeinknek és otthonainknak környezetbarátabbaknak kell lenniük. Kevesebb szén-dioxidot kell kibocsátaniuk, újrahasznosított építőanyagokkal kell dolgoznunk és mindent fenntarthatóbbá kell tenni: a készülékektől és a világítástól kezdve, a fűtési és hűtési energiaforrásokig" - Tura Cousins Wilson.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.