Vajon a futás önmagában elegendő a fogyáshoz? Itt a válasz!

Forrás: Shutterstock -
fogyás magazin futás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A futás elsőre egyszerű és kézenfekvő megoldásnak tűnhet azok számára, akik fogyni szeretnének, főként manapság, mikor zárva vannak az edzőtermek. Az biztos, hogy ez a mozgásforma hatásos , ugyanakkor azzal sem árt tisztában lennünk, hogy kezdőként több kitartásra és türelemre lesz szükségünk.

Manapság az edzőtermeken kívül és többnyire az otthonainkon belül edzünk, és sokszor ezt nagyon nehéz teljesíteni.

Az edzőtermek nemcsak azért előnyösek, mert számos eszköz a rendelkezésünkre áll, de többnyire társul hozzájuk egy csapat, ami visz előre akkor is, ha úgy érezzük, kifogyott már a szuflánk.

Rendszert is jelentenek, így azok, akik az ottani mozgáshoz szoktak, sokszor nehezen veszik rá magukat, hogy mindezt a négy fal között és egyedül tegyék. Ezért érdemes kimozdulni, és megpróbálni a szabadban is mozogni, aminek a legkézenfekvőbb formája a futás. Mivel a legtöbben azért kezdenek el mozogni, mert le szeretnének adni egy-két kilót. Most, hogy lehetőségek híján vagyunk, nézzük meg, a futás elegendő-e ahhoz, hogy formába lendüljünk, vagy formában maradjunk.

Érdemes kimozdulni, és megpróbálni a szabadban is mozogni, aminek a legkézenfekvőbb formája a futás Forrás: Shutterstock

A mozgás nemcsak a makacs úszógumik ellen hatásos, de a mentális egészségünk szempontjából is nagyon fontos, amire ezekben az időkben még jobban oda kell figyelni.

Az edzés az a tevékenység, ami közben nem tud elkalandozni a gondolatunk, csak arra koncentrálunk, amit éppen csinálunk, ezért nagyon fontos azoknak is, akik egyénként nem küzdenek súlyproblémákkal.

A futás meditatív hatású is, de számos más egészségi előnnyel jár.

A csontok egészségét is támogatja, ahogy az izmokat is erősíti, és mivel a szabadban tesszük, a D-vitamin pótlásában is támogatja. Javítja a szív-és érrendszer egészségét és természetesen kalóriát is éget. Hatalmas előnye, hogy nincs szükség hozzá eszközökre, csak az elhatározásunkra.


Mennyire segíti a fogyást?

Ha a kilók leadása a cél, akkor a legtöbben először a kalóriabevitelük csökkentésére helyezik a hangsúlyt, amivel nem járnak rossz úton, habár nemcsak a bevitt kalóriák mennyiségére, de a minőségére is oda kell figyelni. Nem mindegy, hogy a napi fedezetünket javarészt szénhidrátból, vagy fehérjéből visszük be. A tápláló, változatos étrend és a mozgás kombinációja vezethet a legjobb eredményre, koplalni viszont veszélyes és tilos!

A futás rendkívül hatékony módja a kalóriák égetésének, ugyanakkor

szem előtt kell tartanunk azt is, hogy kezdőknek beletelik egy kis időbe, mire képesek lesznek hosszabb távokat megtenni.

A futás rendkívül hatékony módja a kalóriák égetésének Forrás: Shutterstock

Vagyis nem várhatunk egyből csodát, hiszen hiába edzett az ember, ha a futáshoz nincs hozzászokva a teste és a szervezete. Az eredmények eléréséhez fontos, hogy türelmesek és kitartóak legyünk, és ez nem csak a futásra igaz, de arra különösen. Ez ugyanis egy magányos tevékenység, vagyis a saját ítélőképességünkre van bízva, hogy mennyivel toljuk ki a határainkat, ha kitoljuk egyáltalán.

Próbáljunk kiegészítő mozgásformát találni

A futás következetességet, fegyelmet és kitartást igényel, valamint időt.

Ha azonban nem akarunk olyan sokat várni, akkor a futást érdemes kiegészíteni erőnléti edzésekkel. Ezáltal több kalóriát égetünk el, változatosabb terhelésnek tesszük ki az izmainkat, ezáltal a tömegük növelését is jobban támogatjuk, így a sérülések kockázatát is csökkenthetjük. Együtt tehát jobb, de ha a kettő között választani kell, és csak a kalóriák elégetése a szempont, akkor a futás hatásosabb.

Összefoglalva, a futás önmagában akkor elegendő a fogyáshoz, ha emellett odafigyelünk a bevitt táplálék mennyiségére és minőségére, és arról sem feledkezünk meg, hogy ne várjunk azonnali eredmény. Legyünk türelmesek és kitartóak, ha túlzásokba esünk, akkor a sérülést kockáztatjuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.