Pink, Rihanna és Adele is visszautasította, hogy fellépjen a Super Bowlon

halftime show Super Bowl Rihanna Adele Pink
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az NFL döntőjét évről-évre óriási médiaérdeklődés követi. Az embereket nem csak az amerikaifoci érdekli, hanem az is, ki lép színpadra a mérkőzés félidejében. Az, hogy valakit felkérnek a Half Time Showra, óriási megtiszteltetést jelent, de vannak, akik nem kértek belőle.

Az idei Super Bowl félidejében a The Weeknd lépett fel. A Billboard összegyűjtötte azokat a sztárokat, akik visszautasították a lehetőséget. A teljesség igénye nélkül íme három sztár, akik nem kértek a Super Bowl Half Time Showjából, és az ezzel járó népszerűségből, de nem ők az egyetlenek.

Rihanna

A barbadosi énekesnőt 2019-ben hívták meg a Super Bowlra, de nemet mondott. Rihanna így fejezte ki együttérzését Colin Rand Kaepernickkel, aki korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a mérkőzések előtti himnusz alatt nem maradt állva, hanem letérdelt, hogy felhívja a figyelmet a rasszizmusra.

Az NFL az eset után szabályba foglalta, hogy a himnuszt állva kell végighallgatni, és a sportolót sokáig egyetlen csapat sem akarta leigazolni a történtek miatt.

Rihanna AFP

Adele

Adele még 2016 augusztusában jelentette ki, hogy nem fog fellépni a Super Bowl félidejében. Az énekesnő azzal magyarázta döntését, hogy a show nem az éneklésről szól, és ő nem tud táncolni.

Érdekesség, hogy bár Adele azt állította, nagyon kedvesek voltak, akik felkérték őt,

az NFL hivatalos közleményben tudatta a világgal, hogy ők valójában sosem kérték fel Adele-t.

Adele Forrás: AFP/Valerie Macon

Pink

Pink 2018-ban bevállalta, hogy elénekli az amerikai himnuszt, a Half Time Showt azonban nem vállalta. A hírek szerint az énekesnő akkoriban attól félt, hogy a fentebb említett Kaepernick-botrány után mit fog szólni a közönség, és azt szorgalmazta, helyette sokkal inkább Jennifer Lopeznek vagy Rihannának kellene szerepelnie a 2019-es showban, ezzel tisztelegve

Pink azt nyilatkozta, inkább Janet Jacksonnak (aki 2004-ben már fellépett a Super Bowlon, Justin Timberlake-nek pedig „véletlenül" sikerült róla lerántani a felsőrészét a mellénél), Jennifer Lopeznek vagy Rihannának kellene szerepelnie a 2019-es Super Bowlon, hogy az afroamerikai vagy latin-amerikai hírességek is szerepet kaphassanak, ezzel is tisztelegve Colin Rand Kaepernick tette előtt.

Pink Forrás: Getty Images/Michael Kovac

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.