Marilyn Mansontól a menedzsere is elpártolt 25 év után

Forrás: AFP/2015 Getty Images/Daniel Boczarski -
Marilyn Manson menedzser szexuális zaklatás botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A zaklatási botrányba keveredett Marilyn Mansonnal még a menedzsere is megszakította a kapcsolatot, és kirúgta őt, pedig Tony Ciulla 1996 óta dolgozott a sztárral.

Szexuális zaklatással vádolták meg Marilyn Mansont, Evan Rachel Wood színésznő most állt nyilvánosság elé azzal, hogy a sztár bántalmazta őt amikor még tinédzser volt. Ezután több nő is hasonló esetről számolt be.
Az ügyben az FBI is nyomozni kezdett, a rajongók pedig háborognak, már rendőröknek kell megvédeni a sztárt.

Marilyn Mansont otthagyta a menedzsere 25 év után. Forrás: AFP/2015 Getty Images/Daniel Boczarski

Tony Ciulla, Manson menedzsere úgy döntött, hogy 25 év után megszakítja a kapcsolatot az énekessel a történtek miatt – írta a The Sun.
Ráadásul a sztár kiadója sem kívánja folytatni a közös munkát.

„A mai aggasztó hírek kapcsán, miszerint Evan Rachel Wood és más nők is bántalmazással vádolták Marilyn Mansont, a Loma Vista úgy döntött, hogy megszünteti Manson albumának a forgalmazását, és a jövőben nem kívánunk vele együtt dolgozni" – állt a kiadó közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.