A rapper és gyönyörű szerelme Norina, megjárta a poklok poklát az elmúlt napokban. Béci, és kedvese élete legboldogabb időszakát egyik pillanatról a másikra felváltotta a félelem és az aggódás. A kismamát folyamatos orvosi felügyelet alatt tartják.

Youg G novemberben jelentette be, hogy szerelmével első közös gyermeküket várják. A kismamának ugyan fokozottan vigyáznia kellett magára az első pillanattól kezdve, hiszen kiderült, hogy veszélyeztetett terhes, de érdekes módon eddig egyetlen vizsgálat során sem volt észrevehető a műtétet okozó méhszájseb.

A fokozott odafigyelés és a rendszeres orvosi vizsgálatok mellett, ezekre a borzalmakra senki sem volt felkészülve. Norina egyik nap rosszul lett és kórházba került, már a Valentin-napot sem tölthette együtt a pár. Kiderült, hogy méhszájseb okozta a panaszokat, a fiatal nő orvosai pedig a koraszülés elkerülése érdekében azonnali műtétet rendeltek el.

Bécinek és Norinának most minden perc éveknek tűnhet, hiszen amellett, hogy nem lehetnek együtt, meg kell várniuk a szövettan eredményét.

"Borzasztó napok vannak a hátunk mögött. Nekem lelkileg most nagyon nehéz, hiszen mindennél jobban szeretnék mellette lenni, fogni a kezét, és a szemébe nézni, hogy erőt adhassak neki. De ez sajnos nem lehetséges. Minden nap viszek be neki valami finom ételt, de csak a recepcióig mehetek. Nagyon sokat telefonálunk, most ez is sokat segít, de már nagyon várom, hogy újra a karjaim közé zárhassam. Tehetetlen vagyok, mert amíg nem jön meg a szövettan eredménye, addig az orvosok sem tudnak mit mondani. Egy biztos, életünk legboldogabb időszaka, a babavárás, egyik pillanatról a másikra rémálommá vált. De bizakodó vagyok és hiszem, hogy minden jóra fordul. A szerelmem jó kezekben van, és tudom, hogy mindent megtesznek érte az orvosai – kezdete Béci őszintén a Life.hu-nak.

Young GForrás: Instagram/yg26beci

A rapper azt is elárulta, hogy a műtét miatt sajnos Norinának le kell mondani arról, hogy a gyermeküket természetes úton hozza a világra.

"Mostmár biztos, hogy a kislányunk semmiképpen sem születhet meg természetes úton. A legjobb megoldásként a programozott császármetszést javasolta az orvosunk. A baba és a mama is így lesz a legnagyobb biztonságban."

Bécit megviselik a történtek, de nem hagyhatja el magát, hiszen most egyedül kell állnia a sarat az élet minden területén. Dolgozik, mos, főz, és nagylányáról Napsugárról is gondoskodik.

"Norina egy igazi háziasszony, csak most szembesülök vele, hogy mennyi mindent tart kézben egyszerre. Mióta kórházban van, én mosok, főzök, takarítok, és gondoskodom a lányomról, Napsugárról is. Aki már nagyon várja a kishúgát. Mindezt természetesen munka mellett, hiszen már egy éve, hogy van egy civil állásom. Több zenésztársammal együtt a koronavírus engem is ellehetetlenített, ezért kénytelen voltam az ideiglenes váltásra – mesélte a zenész.

Béci bevallotta, hogy úgy érzi, hogy a jelenlegi nehézségek csak még szorosabbá teszik a Norinával való kapcsolatát.

"Hiszek benne, hogy minden okkal történik. Tudom, hogy egy ilyen nagy trauma közben fura ezt mondani, de semmi sem történik csak úgy. Ezt most valamiért át kell, hogy éljük. Norina biztos benne, hogy a baba azért jött, hogy tudassa vele, hogy baj van, hogy az orvosok is észrevegyék ezt a veszélyes problémát. A kislányuk megmentette az anyukája életét. A babánk, aki egy igazi szerelemgyerekként fogant meg szerencsére egészséges, és hiszem, hogy Norina is hamarosan teljesen rendbe jön. A mi kapcsolatunkat és az egymás iránt érzett feltétel nélküli szerelmünket pedig csak még inkább elmélyíti ez a nehéz időszak."