Szupernövények jelenthetik a megoldást a világ egyik legnagyobb problémájára

Forrás: Shutterstock -
megoldás probléma Királyi Kertészeti Társaság növények növény kertészet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A madárbirsfélék cserjéi fogják fel a legjobban a légszennyezést a nagy közúti forgalmú térségekben, míg más növények jelentős szerepet játszhatnak az épületek hűtésében, az áradások mérséklésében - állapították meg brit botanikusok.

A Királyi Kertészeti Társaság (RHS) kutatói a sövények hatékonyságát vizsgálták a légszennyezés elnyelésében, összehasonlítva különböző cserjéket, köztük a madárbirsféléket, a galagonyát és az óriástuját.

A nagy forgalmú utak mentén a vaskos levelű madárbirs (Cotoneaster franchetii) volt az a faj, amely más fajokhoz képest 20 százalékkal hatékonyabban szívta magába a légszennyezést - mutatták ki a szakemberek. Egy kevésbé forgalmas utcán azonban nem találtak ilyen különbséget.

"A városok nagy forgalmú főútvonalain azt találtuk hogy a sűrűbb lombozatú, érdesebb és bolyhosabb levelű fajok, köztük a madárbirsfélék a leghatékonyabbak"

- idézte Tijana Blanusát, a kutatás vezetőjét a The Guardian brit napilap honlapja.

Madárbirs (Cotoneaster horizontalis) Forrás: Shutterstock

"Tudjuk, hogy hét nap alatt egy 1 méter széles, jól ápolt, sűrű bokor annyi szennyezőanyagot nyel el, mint amennyit egy gépkocsi 800 kilométert haladva kibocsát"

- tette hozzá.

Ezért a madárbirs ideális növény a forgalmas, légszennyező utak mentén, míg más térségekben a fajok vegyítése javasolt - magyarázta

"Folyamatosan azonosítunk új szupernövényeket páratlan tulajdonságokkal, amelyek más fajokkal kombinálva még hasznosabbak, miközben a mindennapos élőhelyet biztosítják a vadvilág számára"

- tette hozzá Alistair Griffiths professzor, az RHS tudományos igazgatója.

Például azt találták, hogy a vadborostyán falra futtatva kiválóan hűti az épületeket, a galagonya és a fagyal segít az intenzív nyári esőzések hatásainak enyhítésében és csökkenti a helyi áradásokat

- fűzte hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.