Ha van kiskerted, biztosan tudod, hogy akad néhány kerti munka, amit érdemes márciusban elvégezni. Cikkünkből megtudhatod, mik a legsürgősebb feladatok: következzen a márciusi kiskert kisokos!

Akinek van kertje, tudja, hogy a zöldségek és gyümölcsök nem maguktól lesznek szépek. Érdemes energiát fektetni a kerti munkába, ugyanis ha jól csináljuk, nem csak szemmel látható, de ínycsiklandóan finom végeredményt kapunk. Nem véletlenül a mondás, hogy „A sok munka meghozza gyümölcsét", ezúttal ez a mondás szó szerint értendő.

Lássuk, milyen feladatokat érdemes elvégezned márciusban:

1. Gyomlálás

A gyomlálás az egyik legfontosabb kora tavaszi feladat. Minél előbb állunk neki, annál több munkától kímélhetjük meg magunkat a későbbiekben, úgyhogy combokat és csípőket bemelegíteni, kesztyűt fel, és indulhat a gyomlálás. Ha nem akarod halálra unni magad, érdemes társaságban nekiállni, vagy bekészíteni a kedvenc zenéidet, hogy gyorsabban repüljön az idő.

A gyomlálás az egyik legfontosabb kora tavaszi feladatForrás: Shutterstock

2. Gyepgondozás

A jó idő beköszöntével érdemes összegyűjteni a faleveleket és az elhalt növényeket, hogy levegőhöz jusson a gyep. Melegebb, száraz időben meg kell ejteni az első tavaszi fűnyírást is. A füvet nem szabad túl rövidre vágni, nehogy kiszáradjon, vagy besárguljon. Ilyenkor érdemes beszórni fűmaggal azokat a területeket, ahol idő közben eltűnt a gyep.

3. Ásás

Az előző pontban a lombseprűzésről írtunk, azonban az ásásnak is ilyenkor van itt az ideje. Ahhoz, hogy a növények porhanyós földbe kerüljenek, fel kell lazítani a télen összetömörödött talajt, amit kézi ásóval és rotakapával egyaránt megtehetünk. Egy kis szervestrágyát is a földhöz keverhetünk, így amellett, hogy igazán jó termőföldet hozunk létre, garantáltan ledolgozunk egy csomó kalóriát.

Ahhoz, hogy a növények porhanyós földbe kerüljenek, fel kell lazítani a télen összetömörödött talajtForrás: Shutterstock

4. Vetés, ültetés

Március második felében szokás elvetni az átmeneti lehűlést, esetleges fagyot is elviselő zöldségféléket. Ilyen a zöldborsó, hónapos retek, hagyma, spenót, sárgarépa és a petrezselyem, illetve ebben az időszakban érdemes elültetni a vöröshagyma dughagymáit, és a fokhagymát is. A burgonya, a csicsóka, és a torma is elültethető a hónap második felétől, ha már fagymentes a föld. Érdemes megnézni, milyen időjárást jósolnak a következő hetekre, és ezt figyelembe véve kitűzni a vetés tökéletes dátumát.

5. Ültetés és metszés

Március elején kell elültetni a gyümölcsfákat, díszfákat, díszbokrokat, szőlőoltványokat és rózsatöveket. Ügyelj arra arra, hogy ha elültetted őket, alaposan öntözd is meg, hiszen bőséges víz nélkül nem gyökeresednek meg. Nemcsak a csemetékkel, de a már termő gyümölcsfákkal is van feladat márciusban: meg kell ritkítani a lombkoronát, hogy ne legyenek egymást keresztező ágrészek.

Ez azért fontos, hogy a gyümölcsöket elegendő napsütés és csapadék érje. A rózsabokrokat is ebben az időszakban érdemes metszeni, de légy óvatos: ha nem értesz a metszéshez, inkább kérd egy profi segítségét.

Meg kell ritkítani a lombkoronát, hogy ne legyenek egymást keresztező ágrészekForrás: Shutterstock

6. Permetezés, növényvédelem

Akik esküsznek a permetezésre, az év ezen szakában szoktak minden lombhullató növényt lemosó permetezni. Általában kénnel, vagy más környezetbarát, veszélytelen anyaggal permeteznek, hogy megelőzzék a gombás megbetegedéseket.

Ha nagyon precíz akarsz lenni, nem csak a növényeket, de a fából készült tárgyakat (kerítés, kapu) is érdemes lemosó permetezni. Az enyhe idővel megjelennek a meztelen csigák is, ezért érdemes velük szemben is védekezni, méghozzá úgy, hogy az általuk kedvelt zöldségeket letakarjuk fátyolfóliával. Fólia alatt márciusban nekifoghatunk a padlizsán, a paprika, a paradicsom, és a szamóca nevelésének is.

7. Növények ápolása

Ha vannak szobanövényeid, a saját szemeddel láthatod, hogy a fűtés szezon után nincsenek a legjobb bőrbe. A száraz levegő, és a kevés fény (D-vitamin) nincs jó hatással a növényekre sem. Ahhoz, hogy felébresszük őket téli álmukból, érdemes hideg zuhany alá dugni őket, hogy szépek legyenek a leveleik, az ecetes-vizes permet pedig azért fontos, hogy megelőzzük a tetvek elszaporodását. A házi permetezés után óvatosan áttörölve a leveleket garantáltan eltávolíthatjuk a kártevőket.

Az ecetes-vizes permet azért fontos, hogy megelőzzük a tetvek elszaporodásátForrás: Shutterstock

8. Növények áthelyezése

Nem csak akkor van feladat, ha kerted van, de akkor is, ha tele van lakásod szobanövényekkel. A jó idő beköszöntével az átteleltetett növényeket, például leandereket és pálmafákat már kivihetjük a szabadba, ha kedvezőek az időjárási feltételek.