Virágültetési kisokos: Tudtad, hogy ezek a népszerű virágok mérgezőek?

Forrás: Shutterstock -
mérgező mérgező virágok kertészkedés virágültetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amint arcunkat felmelegítik a tavasz első napsugarai, azonnal késztetést érzünk az egynyári virágok ültetésére. Érdemes azonban ilyenkor még egy kis önmérsékletet gyakorolni, mert könnyen megeshet, hogy egy-egy tavasz eleji fagyos éjszaka tönkre teszi a frissen ültetett virágainkat. Ám aki úgy érzi, nem tud tétlenkedni, és szeretné már ebben az időszakban is hasznossá tenni magát, az kövesse Lovay Kinga, azaz a Pátyi Virágos, virágkötő tanácsait, aki lépésről-lépésre elmondja nekünk, hogyan tehetjük okosan és tartósan széppé a környezetünket.

"Amíg hűvös van, érdemes olyan feladatokkal elfoglalni magunkat, mint a balkonládák letisztítása és friss földdel való feltöltése, sőt, ha biztosra akarunk menni, adjunk a virágföldhöz komposztált marhatrágyát is, hogy megfelelő tápanyagellátást biztosítsunk új növényeink számára" - fejti ki Kinga, aki azt javasolja, ne hagyjuk ki az alapos megtervezést sem.

"Jó, ha előre eltervezzük, hogy kertünk vagy balkonunk mely részeire szeretnénk növényeket telepíteni, és nem árt tájékozódni azzal kapcsolatban sem, hogy az érintett terület mennyire napos, fényes. Ez alapján könnyebben választhatjuk ki a megfelelő virágfajtákat, és elkerülhetjük, hogy növényeink csak vegetáljanak ahelyett, hogy akár késő őszig ontsák virágaikat."

Azt is megtudtuk a virágkötő szakembertől, hogy mik a legkedveltebb virágfajták főbb jellemzői, illetve, hogy mi alapján érdemes őket csoportosítani.

Napimádó egynyári virágok

Záporvirág - Gazania

20 - 25 cm magasra növő, nagy színpompás virágaival díszítő egynyári dísznövény. Jellegzetessége, hogy éjjel és borús időben virágai összecsukódnak, azonban amint napfény éri őket, azonnal szirmot bontanak. A dús,folyamatos virágzás érdekében hervadt virágait folyamatosan csípjük le.

Záporvirág - Gazania Forrás: Shutterstock

Balkon aranya - Bidens ferulifolia

Napimádó, vízigényes egynyári növény. Egyes fajtái nagyobb helyet követelnek maguknak, így könnyen elnyomhatják kisebb növésű szomszédaikat, de vannak jószomszédi viszonyra törekvő, kisebb növésű változatai is.

Verbéna -Verbena

Kedvelt egynyári virág, van álló, bokrosodó és csüngő fajtája is. Virágai számtalan színárnyalatban pompáznak fehértől a sötét bordón át egészen a liláig. Csüngő változata 40 - 50 cm hosszan is lenyúlhat, ugyanakkor tőben is terjed, ezért érdemes lehet felakasztható cserépbe ültetni. Hervadt virágainak eltávolításával őszig tartó dús virágzásra serkenthetjük.

Heverő tömpevirág - Sanvitalia

Virágágyásba ültetve remek talajtakaró növény, balkonládában kissé lecsüng. Apró sárga virágaival csodaszép összeültetést alkothat más egynyári virágokkal

Heverő tömpevirág - Sanvitalia Forrás: Shutterstock

Mézvirág - Lobularia maritima

Alacsony termetű, szépen bokrosodó egynyári virág, mely szépen kiemeli a vele összeültetett többi növényt. Erőtelejes, édes, mézes illata csábítja a rovarokat - ezzel érdemes tisztában lenni. Fehér, halvány lila és sötét lila árnyalataiban mindenki megtalálja a neki tetsző színűt.

Szúnyogűző - Plectranthus

Nevét leveleinek citromos illatáról kapta, mely különösen dörzsölés hatására érezhető. Élénk zöld, fehér szélű levelei a legfőbb ékessége, virágai elhanyagolhatóak. Hosszan, akár 2 méterre is lenyúlik, ugyanakkor erőteljesen bokrosodik is. Érdemes lecsipkedéssel kordában tartani. Gyakran ültetik ablakba, mert távol tartja a szúnyogokat, de remek párost alkot piros virágú muskátlival is.

Árnyéktűrő egynyári virágok

"Az egynyári virágok többsége a meleg, napos helyet kedveli. Szerencsére azonban van néhány fajta, ami árnyékos helyen is egész nyáron pompázik" - folytatja Kinga, aki szerint az egy tévhit, hogy akinek nem napos a kertje/balkonja, annak nem lehetnek szép virágai. Íme azok a fajták, amelyeket érdemes lehet ilyen helyzetekben választani.

Pistike - Impatiens

Az egyik legnépszerűbb árnyéktűrő egynyári virág. Kifejezetten nem kedveli a napos helyet. Légies virágai dúsan nyílnak fehér, rózsaszín lila és piros árnyalatokban. 15 - 20 cm magas kis bokrai egész nyáron virítanak.

Pistike - Impatiens Forrás: Shutterstock

Lobélia

Kevés kék virágunk egyike is az árnyéktűrők közé tartozik, de a néhány órányi napsütéstől sem riad meg. Kissé leomló, élénk kék színű virágai jól párosíthatók más növényekkel.

Nyári viola - Matthiola incana

Erőteljes illatú, 30 - 50 cm magasságú növény. Van kétnyári fajtája is, de nálunk érdemesebb az egynyárit választani, mert télen könnyen kifagyhat, így teleltetésre szorul. Hosszú virágfürtjei talajban és balkonládában is jól mutatnak, színe fehér, rózsaszín, krém és lila lehet. Tavasztól egészen a fagyokig élvezhetjük látványát és illatát.

Nyári viola - Matthiola incana Forrás: Shutterstock

A nyár Jolly Jokere - Begonia

Egy igazi túlélő. Árnyékban és tűző napon is szépen fejlődik, bőrszerű leveleinek köszönhetően a szárazságot is jól tűri. Levelei lehetnek zöldek és bordók, virágai fehér rózsaszín és piros színben pompáznak. 15 cm magas kis bokrai tavasztól a fagyokig virágoznak. Léteznek nagy és óriás fajtái is, azok jobban kedvelik a napot.

Mérgező kerti növények

"Érdemes megemlíteni a mérgező növényeket is, külnösen ha kisgyermek, vagy kisállat van a háznál."

Leander

Szinte minden virágbarátnál megtalálható, azonban jó tudni, hogy minden része súlyosan mérgező.
Lenyelése idegrendszeri, emésztési és szívproblémákat is okozhatnak.

Leander Forrás: Shutterstock

Angyaltrombita

Nevét talán épp azért kapta, mert könnyen meghallhatjuk az angyalok harsonáit, ha virágát lenyeljük, ugyanis pompás, színes virágai hallucinogéneket tartalmaznak.

Őszi kikerics

A fehér vagy lila virágú, amúgy veszélyeztetett. A kikerics egyfajta arzént tartalmaz, lenyelése szívrohamhoz vezethet.

Gyöngyvirág

Levelei és virágzata is veszélyes. Lenyelése gyomor és emésztési panaszokat, de akár szívproblémákat is okozhat.

Gyöngyvirág Forrás: Shutterstock

Boglárka

Külsőre egy igazi cukiság, azonban már az érintése is bőrgyulladást okozhat. Lenyelve bélproblémákat okozhat, és akár a száj is felhólyagosodhat tőle.

"Fentiek csak néhány a legmérgezőbb virágok közül. Ezeken kívül még számtalan, egyébként nagyon kedvelt növény ártalmas az egészségre. Ültetésük előtt érdemes tájékozódni, ám ha ezeket figyelembe vesszük, akkor a kert és balkon gondozása egy léleksimogató tevékenység, amit mindenkinek csak ajánlani tudok."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.