Második oltását is megkapta Vitray Tamás: így érzi most magát

Fotó: Hirling Bálint [origo] -
vakcina világjárvány oltás Vitray Tamás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legendás televíziós újságíró is megkapta a világjárvány elleni védőoltást.

Vitray Tamás azon szerencsések közé tartozik, akik már jó ideje túl vannak a koronavírus elleni oltáson.

Vitray Tamás Fotó: Hirling Bálint [origo]

„Megkaptam mindkét adagot, ami 89 évesen nem nagy csoda. Modernával oltottak be"

– mondta a Kossuth-díjas televíziós újságíró.

Vitray azt is elárulta, hogy szerencsére semmilyen kellemetlen mellékhatást nem tapasztalt és, hogy a vakcina beadatása óta sem merészkedik ki a lakásából - írja a Blikk.

„Nem igazán megyek sehova, nem azért, mert félek, hanem mert megszoktam, hiszen egy éve vagyok ebben az állapotban. El tudom látni magam, be is vásárolok magamra, tulajdonképpen jól bírom az egyedüllétet. Talán azért is, mert a mesterségemben keveset voltam egyedül, miután az egy kollektív műfaj."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.