Versaillesi-kastély Anglia magazin India kvíz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A híres épületekről elsőként neked is a római Colosseum vagy a párizsi Louvre jut az eszedbe? Nos, most nem lesz ennyire könnyű dolgod. Töltsd ki a kvízt, és tudj meg pár érdekes részletet a csodás építmények keletkezéséről.

Elsőként kezdj a kvízzel. Mivel mindegyik építmény a maga nemében egyedi és különleges, így készítettünk egy kis összefoglalót a keletkezésükről, de nem ér csalni! Csak azután görgess lejjebb, ha már kitöltötted a kvízt!

Loading...

Angkor romjai

Angkor a IX. században létrejött Khmer királyság fővárosa és egyben a khmer templomok városa volt. Csodás és vallási szempontból igen jelentős épületeinek romjait azonban idővel elfedte az őserdő. A XX. században megtisztítottak egy 200 négyzetméteres területet, minek köszönhetően több száz templom került elő a fák és növények rengetegéből. Ezek közül a legnagyobb vallási épület Angkorvat. A XII. században épült templom vált a legjelentősebb kambodzsai jelképpé.

Angkorvat Forrás: Shutterstock

Parthenón

Az ókori görög építészet egyértelműen legismertebb épülete az athéni Partheón, vagyis az Akropoliszon magasodó szűz Pallasz Athéné temploma. Építése 10 évig tartott, i. e. 448-ban vette kezdetét és i. e. 438-ban fejeződött be. A dór stílusú vallási épület hosszú története során volt
kora-keresztény templom, sőt, mecset is. A görögök használták lőporraktárként is, emiatt pedig komolyan meg is rongálódott az épület, amikor 1687-ben a velenceiek egy gránáttal felrobbantották. 1987-ben a Világörökség részévé vált.

Parthenón Forrás: Shutterstock

Boldog Vazul-székesegyház

A színes, kívül-belül gazdagon díszített épület Moszkvában, a Vörös téren áll. Építésére Rettegett Iván cár adott utasítást 1555-ben, az építkezés 6 évig tartott. A cár ezzel a monumentális vallási épülettel kívánta háláját kifejezni Istennek, amiért segítette a kazáni tatár kánság feletti győzelmét. A székesegyház lényegében kilenc, egymáshoz szorosan illeszkedő templomból áll, melyeknek mind különálló tornya van.

Boldog Vazul-székesegyház Forrás: Shutterstock

Schönbrunni palota

A kastély helyén már a XV. században állt egy épület, amit Hermann Bayer bécs polgármestere használt vidéki házként. A Habsburgok idején a birtokon elsősorban vadászatokat tartottak. Egy monda szerint a Schönbrunn elnevezés 1612-ből származik, amikor II. Mátyás magyar király rálelt vadászat közben egy szép kútra, azaz egy Schöne Brunére. Bár már 1642-ben is állt itt egy kastély, mai végleges formáját 1780-ra, több uralkodó alatt érte el.

Schönbrunni palota Forrás: Shutterstock

Burdzs Kalifa

A Burdzs Kalifa (Burj Khalifa) jelenleg a legmagasabb emberkéz által alkotott épület, a maga 828 méteres magasságával és 163 emeletével. A Dubajban található felhőkarcoló építése 2004. szeptember 21-én kezdődött, átadására pedig 2010. január 4-én került sor. A gigászi méretű épület alapját beton és betonacél adja, külső borításának java része pedig alumíniumból és rozsdamentes acélból készült. Összesen 56 darab, egyenként 42 személyes lift gondoskodik az épület lakásaiba, kilátóiba és irodáiba való kényelmes feljutásról.

Burdzs Kalifa Forrás: Shutterstock

Ponte Vecchio

Ugyan ez a nevezetes építmény kissé kilóg a sorból, hiszen nem épület, hanem egy híd, bár lényegben nevezhetnénk az első bevásárló utcák egyikének. A Ponte Vecchio, azaz az öreg híd Firenzében található, az Arno folyón ível át.
A híd maga a XIV. században épült, de helyén már az etruszkok idején is állt híd. Különlegességét az oldalán, fecskefészekszerűen elhelyezkedő műhelyek, boltok adják, amit egy ideig mészárosok használtak, de helyüket hamar átvették az ötvösök, így régóta nevezik az aranyművesek utcájának is.

A második világháború idején, ez volt az egyetlen olyan firenzei híd, melyet nem bombáztak le a kivonuló német seregek.

Ponte Vecchio Forrás: Shutterstock

Versailles-i kastély

Az abszolút hatalom szimbóluma több mint 100 évig, a forradalom kitöréséig a francia királyok lakhelye volt. Az első vadászkastélyt 1631-ben, XIII. Lajos építette Versailles-ban, de fényűző méreteit és pompáját a kastély XIV. Lajos alatt nyerte el, aki magát Nap királynak kiáltva ki, titulusához illő rezidenciát alakított ki.

Versailles-i kastély Forrás: Shutterstock

Ne csodálkozz, ha hasonlóságot találsz a schönbrunni palota és a versaille-i kastély között, ugyanis előbbit a francia birtok ihlette.

Hawa Mahal

Indiában nem csupán a Taj Mahal az egyetlen lenyűgöző épület. Itt van például a rózsaszín városnak is nevezett Dzsaipur (Jaipur), ahol az építészetileg is csodás Hawa Mahal, vagyis a Szelek palotája található. A palota egyfajta kiterjesztéseként, 1799-ben építette Sawai Pratap Singh maharadzsa a háremhölgyeinek. A vörös homokkövekből épített Hawa Mahal ablakaiból a hölgyek könnyedén fürkészhették a nyüzsgő várost, méghozzá anélkül, hogy bárki más megláthatta volna őket.
Mivel Indiában nagy a forróság, a palota ablakait úgy alakították ki, hogy azokon át folyamatosan keringjen a levegő, így hűtve a belső tereket.

Hawa Mahal Forrás: Shutterstock

Lincolni székesegyház

A székesegyház első változata 1092-ben készült el, de először egy tűzvész, majd utána egy földrengés szinte teljesen elpusztította. Újjáépítése során volt, hogy mérnöki hiba miatt ledőlt a központi torony, sőt, a városfalat is meg kellett bontani a munkálatok miatt. Végül a ma is ismert formáját a XIV. század elejére érte el.

83 méterével, ez Anglia harmadik legmagasabb épülete. A gótikus katedrális tiszta időben akár 40 kilométerről is látható, azonban nem csupán turista célpont, évente mintegy 1700 misét és vallási rendezvényt tartanak a falain belül.

Lincolni székesegyház Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.