Születésed hónapja elárulja, melyik virág illik hozzád a legjobban – 2. rész

Forrás: Shutterstock -
virág Születés születésvirág magazin születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csillagjegyekhez nem csak drágakövek és ásványok társulnak, de születésvirágok is. Születésed hónapjának virága rengeteget elárul rólad, de cikkünk nem csak az önismeretben nyújt segítséget, hanem abban is, hogy kihez melyik virág illik leginkább. Előző cikkünkben már összefoglaltuk, melyik virágok illenek a legjobban az első hat hónap szülötteihez, most következzenek a többiek!

Az emberek több száz éve ajándékoznak virágot egymásnak a szeretet jelképeként, azonban mindegyik virág amellett, hogy szép, vagy illatos, szimbolikus jelentéssel is bír. Egyetlen virággal rengeteg érzést lehet kifejezni, ráadásul minden hónap szülöttjének van egy születésvirága, ami visszatükrözi a belső énjét. Előző cikkünkben a januártól a júniusig születettek születésvirágait gyűjtöttük csokorba, most következzenek a júliustól decemberig születettek.

Július: szarkaláb

Ha júliusban születtél, a te születésvirágod a szarkaláb, ami sarkantyúfű vagy delfinium néven is ismert. A virág a nyíltszívűséget, a lelkesedést és a pozitivitást szimbolizálja.

A júliusban született emberek széles látókörrel rendelkeznek, humorosak, és számukra a család a legfontosabb.

A szarkaláb a nyíltszívűséget, a lelkesedést és a pozitivitást szimbolizálja Forrás: Shutterstock

Augusztus: kardvirág

A kardvirág a gladiátorok kardja után kapta a nevét. Akárcsak a kardból, az augusztusi emberekből is árad az erő és a teljesség. Ha egy csokor kardvirágot kapunk, akkor az illető egyenesen a szívünkre pályázik.

Az augusztusban születettek mindig céljaik elérésén dolgoznak, intellektuális személyes, erős kézzel képesek irányítani, emellett erkölcsösek, és nagyon lelkesek.

Ha egy csokor kardvirágot kapunk, akkor az illető egyenesen a szívünkre pályázik Forrás: Shutterstock

Szeptember: őszirózsa

A szeptemberben született emberek virága az őszirózsa. Régen úgy hitték, a virágból készülő parfüm elűzi a gonosz szellemeket, manapság pedig a pozitivitás szimbóluma, amit gyakran társítanak a gazdagsággal és az előkelőséggel.

A szeptemberiek nagyszerűen kommunikálnak, perfekcionisták, és rendkívül szeretetteljesek.

Az őszirózsát gyakran társítják a gazdagsággal és az előkelőséggel Forrás: Shutterstock

Október: körömvirág

Az októberiek születésvirága a körömvirág, ami a nap melegét szimbolizálja. A narancs és sárga színekben pompázó őszi virág a jólétet és az optimizmust idézi elő. Érdekes, hogy ettől függetlenül a világ számos pontján temetésekre is körömvirágot visznek.

Ha októberben születtél, feltehetőleg te is laza és barátságos ember vagy, aki igyekszik minden drámát kizárni az életéből. Az év tízedik hónapjában született emberek barátságosak és szívélyesek.

Az októberiek születésvirága a körömvirág, ami a nap melegét szimbolizálja Forrás: Shutterstock

November: krizantém

A novemberiek születésvirága a krizantém, ami örök klasszikus. A krizantémot a tökéletesség szimbólumaként tartják számon, a virágot épp sokszínűsége és szépsége miatt kedvelték meg annyira. A krizantém színére érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni: a piros a szeretet jele, a fehér az igazságé, akitől sárga krizantémot kapsz, az pedig szimpatizál veled.

A novemberi emberek egyik legnagyobb erénye az őszinteség, emellett az év utolsó előtti hónapjában születettek alapvetően boldog, optimista személyek.

A krizantémot a tökéletesség szimbólumaként tartják számon Forrás: Shutterstock

December: magyal

A decemberi emberek születésvirága a magyal. Ez az örökzöld a természet megújulását, és a reményt jelképezi, sok kultúrában társítják a karácsonnyal. A magyal védelmet, védettséget is szimbolizál, így ha valakinek magyalt ajándékozol, otthonod melegéből adsz neki.

Azok, akik az év utolsó hónapjában születtek, rendkívül rendszeretőek, és életük minden pillanatát szeretik előre megtervezni. Szerencsések, igazmondóak, és nem szeretik, ha valami keresztbehúzza a számításaikat.

A magyal a természet megújulását, és a reményt jelképezi Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.