Irányítani akarsz mindent és mindenkit? 5 jel, hogy kontrollmániás vagy

Forrás: Shutterstock -
önismeret pszichológia magazin kontrollmánia Kontroll
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mai emberek népbetegsége, hogy mindig mindent irányítani szeretnének. Az ad nekik biztonságot, ha minden úgy alakul, ahogy nekik jó és ha mindenre lehet befolyásuk. Ugyanakkor ők is tudják, hogy ez lehetetlen küldetés, ami sokszor frusztrációval és a spontaneitás elvesztésével jár.

Íme 5 jele annak, hogy te is kontrollmániás vagy:

1. Maximalista vagy

A kontrollmániások nem szeretnek hibázni, nekik nagyon fontos, hogy a külvilág hogyan látja őket. Folyamatosan tökéletesek akarnak lenni, tökéletes teljesítményt akarnak nyújtani és ha ez nem sikerül, akkor nagyon rosszul érzik magukat.

2. Mindig te akarsz csinálni mindent, nem szívesen adsz át feladatokat másoknak

Ennek valójában az az alapja, hogy azt hiszed, senki más nem tudná olyan jól megcsinálni, mint ahogy te tudod. Ezért inkább mindent bevállalsz és megszakadsz a feladatok súlya alatt. Ezáltal nem vagy jó csapatjátékos sem, hisz csak magadban bízol. Szívesebben dolgozol inkább egyedül, mint egy csapat tagjaként. Ha mégis arra kényszerülsz, hogy csapatban dolgozz, hajlamos vagy átvenni az irányító szerepet, hogy minden úgy legyen, ahogy te akarod.

Az egyik jele annak, hogy irányításmániás vagy, hogy mindig te akarsz csinálni mindent, nem szívesen adsz át feladatokat másoknak Forrás: Shutterstock

3. Nem ismered be, ha hibázol

A kontrollmániások nehezen ismerik be, hogy hibáztak vagy tévedtek, hajlamosak inkább másra áthárítani a felelősséget. Ami azért is ironikus, mert ők nem szívbajosak, ha valaki mást kell szembesíteniük azzal, hogy hibáztak.

4. Folyamatosan ellenőrzöd mások munkáját

Mivel a kontrollmániás ember egyedül önmagában bízik meg és nem szívesen ad ki feladatokat a kezei közül, ezért ha erre mégis sor kerül, akkor hajlamos arra, hogy a másik minden egyes lépését ellenőrizze. Ők azok, akik minden E-mailt látni szeretnének, minden telefonhívásról tudni akarnak.

5. Mindig kijavítasz másokat, ha azok tévednek

Azzal nincs semmi gond, ha néha kijavítasz másokat, mert valamit rosszul mondanak, de ha ez gyakori szokásoddá válik, az már gyanús. Azt mutatja, hogy nem tudod elviselni, ha az emberek nem úgy csinálják a dolgokat, ahogy te szeretnéd. A kontrollmániás ember ugyanis meg van győződve arról, hogy ő tudja a legjobban, mi a legjobb mindenkinek.

Így élni azt jelenti, hogy tele vagy szorongással, félelemmel és irigységgel és csalódásokkal. Hisz az életben nem lehetséges mindent kontrollálni és nem lehetséges folyamatosan tökéletesnek lenni. Ez az állandó feszült állapot azt is megnehezíti, hogy ellazulj, hiszen kényszeresen azt szeretnéd, hogy minden rendben legyen, úgy, ahogy te akarod. Ez ad neked biztonságot és kiszámíthatóságot, de ez a működés nagyon beszűkít, merev leszel tőle. Elveszted a szabadságot, a spontaneitást és a vidámságot.

A kontrollmániás ember meg van győződve arról, hogy ő tudja a legjobban, mi a legjobb mindenkinek Forrás: Shutterstock

De mégis mit tehetsz ez ellen?

1. Vedd észre, hogy mi mindent szeretnél kontrollálni az életedben

Minden gyógyulás a felismeréssel kezdődik, tehát az már egy jó jel, ha felismerted, hogy kontrollmániás vagy. Tudatosítsd minden nap, mi az, amit szerettél volna kontrollálni, mikor jelenik meg benned az a bizonyos kínzó érzés.

2. Fogadd el, hogy nem tudsz mindent irányítani

Talán segít, ha leírod, mi mindent nem tudsz kontrollálni az életedben, bármennyire is szeretnéd. Például nem tudod befolyásolni, milyen idő lesz a nyaralásod alatt, mit érez irántad a párod, hogy fog reagálni a főnököd, ha valamiben ellentmondasz neki. Fogadd el, hogy ez az élet normális velejárója. Minél inkább ellenállsz ennek és görcsösen meg akarsz változtatni mindent és mindenkit, annál több szenvedésben lesz részed.

Talán segít, ha leírod, mi mindent nem tudsz kontrollálni az életedben, bármennyire is szeretnéd Forrás: Shutterstock

3. Legyél tudatos önmagad működésére

Ha megjelenik a kínzó érzés, hogy szeretnéd megmondani másoknak, mit hogyan csináljanak, akkor vedd észre, hogy most megint előtört a kontrollmániás éned. Ilyenkor adj magadnak 5 percet és gondold át, mi az, ami igazán zavar ebben a helyzetben. Engedd meg magadnak és másoknak is, hogy hibázzanak. Felszabadító érzés lesz, hogy az élet akkor is megy tovább, ha már nem csinálsz mindent tökéletesen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.