Számos dologra érdemes odafigyelni, ha kisbaba születik a családba. Az egyik ilyen a tisztaság. Persze nem kell teljesen csíramentes környezetet biztosítani az újszülött számára, ám bizonyos eszközöket jó, ha sterilizálunk.

A higiénia nagyon fontos, ha kisbabánk születik, hiszen – főleg az első 6 hónapban – a csöppség immunrendszere még fejletlen, így nem tud annyira hatékonyan küzdeni a különféle kórokozókkal, mint a későbbiekben. Annak érdekében, hogy elkerüljük a fertőzéseket, fontos, hogy rendszeresen sterilizáljunk. Természetesen nem kell mindent fertőtleníteni, ám az etetéshez használt eszközöket vagy azokat, amelyek közvetlenül érintkeznek a tejjel, tápszerrel érdemes sterilizálni. Szerencsére ma már ezzel kapcsolatban is számos módszer áll a rendelkezésünkre.

Kifőzés

Az egyik legősibb sterilizálási eljárás, amelyet már nagyanyáink is alkalmaztak, a kifőzés. Ez egyben a legolcsóbb és legtermészetesebb módszer is, hiszen nem kell hozzá más, csak egy nagy lábas és víz. Az elmosott eszközöket helyezzük az edénybe, engedjük fel annyi vízzel, amennyi ellepi őket, majd melegítsük forrásig az egészet. Ha forr, legalább 5 percet főzzük még, majd szedjünk ki mindent egy tiszta textilpelenkára. Vízkő ellen csepegtethetünk egy kis citromlevet is a főzővízbe. Előnye, hogy a hozzávalók minden háztartásban megtalálhatóak. Hátránya, hogy kissé körülményes.

Az egyik legősibb sterilizálási eljárás, amelyet már nagyanyáink is alkalmaztak, a kifőzésForrás: Shutterstock

Mikrohullámú sterilizáló

A modern életvitelnek hála, az ételeinket már pár perc alatt megmelegíthetjük a mikrohullámú sütőben, de ki hitte volna, hogy ez az ügyes kis szerkezet a fertőtlenítésben is segítségünkre lehet. Léteznek ugyanis olyan sterilizáló zacskók illetve edények, amelyekbe csak bele kell tenni az előtte elmosott eszközöket, megtölteni őket a megfelelő mennyiségű vízzel, majd pár perc mikrózás után kész is a kórokozó-mentesítés. Az ilyen sterilizálók a melegítés hatására képződött vízgőz segítségével fertőtlenítenek, így mindig figyeljünk arra, hogy milyen erősségre és hány percre állítjuk be a mikrohullámú sütőt. Zacskó esetében fontos, hogy hányszor lehet felhasználni az eszközt, az edénynél pedig a méretre ügyeljünk, nehogy olyat válasszunk, amely nem fér be a készülékünkbe. Előnyük, hogy a használatuk gyors és egyszerű. Hátrányuk, hogy a zacskó által műanyag hulladékot termelünk, az edény pedig viszonylag nagy helyet foglal.

Sterilizáló gép

A sterilizálás legmodernebb és legkényelmesebb módja az elektromos sterilizátor, amelyet gyerekjáték használni. Csak fel kell tölteni vízzel a megadott helyen, bele kell rakni az elmosott eszközöket, bekapcsolni és várni általában 8-10 percet, hogy már használhatóak is legyenek a fertőtlenített cumik, mellszívók, üvegek. Előnye, hogy gyors, egyszerű és modern, ráadásul mindaddig sterilen tartja az eszközöket, amíg ki nem nyitjuk. Hátránya, hogy nagy helyet foglal és drágább is a többi módszerhez képest.

A sterilizálás legmodernebb és legkényelmesebb módja az elektromos sterilizátorForrás: Shutterstock

Sterilizáló tabletta/folyadék

A sterilizáló tabletták vagy folyadékok a megfelelő mennyiségű vízzel elkeverve olyan oldatot hoznak létre, amely alkalmas a különféle vírusok, baktériumok és gombák elpusztítására. Ennél a módszernél mindig tartsuk be a gyártó utasításait, főleg arra vonatkozóan, hogy mennyi vizet adagoljunk a tablettához vagy folyadékhoz, és hogy pontosan meddig hagyjuk az eszközöket az oldatban. A koncentráció függvényében a sterilizálás általában 30 és 60 perc között mozog. Előnye, hogy nincs különösebb eszközigénye (zacskó, edény, nagy lábas, elektromos gép, hő stb.) és kis helyen is elfér – így utazáshoz is tökéletes. Hátránya, hogy nem ez a leggyorsabb módszer, ráadásul nagyon vigyázni kell vele, mert nem megfelelő használat esetén irritációt okozhat.