A bolygóállások finomhangolják a horoszkópodat

Forrás: Shutterstock -
asztrológia horoszkóp magazin bolygók
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A horoszkópban sokan hisznek, ám a legtöbben megelégednek azzal, hogy tudják, milyen csillagjegyben születtek. Holott az asztrológia ennél sokkal többről szól. Ott vannak például az uralkodó bolygók...

A bolygók aktív elemei az asztrológiának, amelyek egyedivé teszik a horoszkópot. Emiatt is lehetséges, hogy bár két ember ugyanabba az állatövi jegybe tartozik, mégis teljesen mások. A bolygók helyzetét a Földhöz kell viszonyítani és bizonyos hajlamokat mutatnak meg. A Nap, a Hold, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz állnak legközelebb a tudathoz és olyan dolgokra világítanak rá, mint az akarat vagy a szerelem. Az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó pedig inkább olyanokra, mint a megújulás vagy a fejlődés.

A bolygók mozgása

A bolygók nem ugyanannyi idő alatt kerülik meg a Földet, sőt előfordul, hogy egy bolygó egy jegyben többet időzik, mint egy másikban, de hátrafelé haladó mozgást is végezhetnek.
Az asztrológiában a bolygókhoz hozzárendelték az egyes jegyeket, sőt van, hogy egy bolygó több jegyet is ural, ahogyan az is előfordulhat, hogy egy jegyhez több bolygó is tartozik.
Így az Oroszlán bolygója a Nap, a Ráké a Hold, az Ikreké és Szűzé a Merkúr, Bikáé és a Mérlegé a Vénusz, a Kosé és a Skorpióé a Mars, a Nyilasé és a Halaké a Jupiter, a Baké és a Vízöntőé a Szaturnusz, de a Vízöntő uralkodó bolygója még az Uránusz is, ahogyan a Halaké a Neptunusz és a Skorpióé a Plútó.

Forrás: Shutterstock

Nap

A Nap maga az életerő, ezért nem meglepő, hogy hozzá kapcsolódik az én kifejezésének vágy is. Bárhol is van a Nap a horoszkópban, ott bizony megmutatkozik az önmegvalósítás. A Nap az isteni szikra, amely mindenkiben megtalálható.

Hold

A Hold az érzelmek és az ösztönök bolygója, amely passzív és befogadó. Ő az élet hordozója, így nem meglepő, hogy egyben az anyai ösztön és a nőiesség jelképe. Ehhez a bolygóhoz kötődik a gyermekkor, a szokások, a tudatalatti és az ösztönök is.

Hold Forrás: Shutterstock


Merkúr

A Merkúr az értelem és a kommunikáció bolygólya. A Merkúr felelős bármiféle intelligenciáért, s mivel mindig a Nap közelében található, ő az önkifejezés közvetítője. A Merkúr kommunikál: ír, beszél, pletykál - ő az isteni szikra szárnyas hírnöke.

Vénusz

A Vénusz a vágyak megtestesítője. A második legfényesebb csillag az égen, ráadásul a Holdat leszámítva ő közelíti meg leginkább a Földet, így erősen meghatározza a viselkedést. A Vénusz felel a kapcsolatokért, a szerelemért, a barátságért, de a bájért, harmóniáért, sőt a rivalizálásért is.

Mars

A Mars az akaratát érvényesítő, teremtő erő bolygója. Azt árulja el, hogy mennyire követelőző és öntudatos valaki. A Mars hódít és túlél, cselekszik, megnyer, megvéd, így sokszor agresszívnek tűnhet. Akiknél a Mars hatása erős, azok könnyen dühbe gurulnak és elveszítik a fejüket.

Mars Forrás: Shutterstock

Jupiter

A Jupiter a gyarapodás és a siker bolygója. A Jupiter mindig kihasználja a kínálkozó lehetőséget, így nem meglepő, hogy nála a pohár mindig félig teli. Ugyanakkor utazóbolygó, így kapcsolatban áll a mentális nyitással, sőt mivel mindenkinek szüksége van arra, hogy valamiben higgyen, megmutatja mi legyen az.

Szaturnusz

A Szaturnusz a kötelesség és az irányítás bolygólya. Hideg, kemény és szigorú, kijelöli a határokat. Az elhelyezkedése megmutatja, mihez kell ragaszkodni és az élet mely területeit kell komolyan venni. A Szaturnusz a karma ura, amely felfedi az ok-okozati összefüggéseket, az idő őre.

Uránusz

Az Uránusz a változás, a mozgás és a káosz bolygólya. Ő csábít a határok átlépésére, a múlt lerázására, a lázadásra. Intuitív, ihletett, ám sokszor logikátlan. Az Uránusz különc bolygó, még a pályája is körhagyó, így érthető, hogy az uránuszi emberek gyakran miért feltalálók, lázadók vagy meg nem értett zsenik.

Uránusz Forrás: Shutterstock

Neptunusz

A Neptunusz a szélsőségek bolygója, amely misztikus és csábító. Ő testesíti meg a mindennapitól, közönségestől való elszakadást. Keresi az ideált, ezért sokszor illúziókat kerget, de ő magát is körüllengi valami illúzió, valami megfoghatatlan.

Plútó

A Plútó bár kicsi és messze van, a hatása annál nagyobb. Valójában egy kisbolyó, amely közvetlen kapcsolatban áll a születéssel, halállal és újjászületéssel. A Plútó heves és erőszakos, ugyanakkor nagy befolyással bír és felszínre hozza azokat a dolgokat, amelyek egyébként a sötétben rejtőznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.