Brad Pitt kétségbeesetten próbálja rendezni kapcsolatát ikergyerekeivel, Knoxszal és Vivienne-nel, akik ma ünnepik 17. születésnapjukat. Bennfentesek szerint bármennyire is reménytelennek tűnik a helyzet, nem adja fel és mindent megtesz, hogy újra az életük része lehessen.
A DailyMail egy bennfentes forrásra hivatkozva számol be arról, hogy a 61 éves Oscar-díjas színész „egy utolsó esélyre vágyik, hogy újra találkozhasson Knoxszal és Vivienne-nel, és jóvátegye a történteket”. A forrás szerint Pitt tisztában van azzal, hogy „csekély az esélye” annak, hogy az ikrek vele akarnak ünnepelni. A színésznek hiányoznak a gyerekei és már az is lesújtotta, amikor kiderült: Vivienne a 2024-es Playbillben kihagyta vezetéknevéből a Pittet. „Ugyanakkor az, hogy Knox megtartotta a Jolie-Pitt vezetéknevet, 'reménysugarat' jelent számára” - számolt be a bennfentes. Egy, a színészhez közel álló másik forrás szerint bár Pitt a nyilvánosság előtt nem beszél a gyerekeiről, „de ahogy minden szülőnek, úgy neki is fontos a gyermekeihez fűződő kapcsolata”. A brit bulvárlap arról is ír, hogy a színész „továbbra is nagyon fontosnak tartja az ikreket és testvéreiket – a 23 éves Maddoxot, a 21 éves Paxot, a 20 éves Zaharát és a 19 éves Shiloh-t –, és azt szeretné, ha mindegyikükkel jó kapcsolatot ápolna”.
„Mindig hinni és remélni fogja, hogy van esély arra, hogy kibéküljenek, és az ellenkezőjébe bele se akar gondolni. Nem adja fel, nem az a fickó, nem az az apa” - nyilatkozta a jólértesült és hozzátette, hogy Pitt - aki azt már elfogadta, hogy Angelinával mindig feszült marad a viszonya - szeretné, ha most a gyerekei is közelednének, ugyanis ő már annyit próbálkozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.