Hódi Pamela vallomása: iszonyú fájdalmakat élt át a szülés után

Hódi Pamela Születés szülés vallomás fájdalom kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hódi Pamela három héttel ezelőtt adott életet második kislányának, Evoletnek. Az igen népszerű sztármami most először adott hírt magáról közösségi oldalán, és elmesélte, hogy telnek mindennapjai újszülött gyermeke mellett.

Hódi Pamela élő bejelentkezése alatt csak úgy záporoztak a kérdések, a legtöbben természetesen arra voltak kíváncsiak, hogy élte meg a szülést. Bár Pami erről nem beszélt, néhány dolgot elárult, többek között azt is, honnan jött kislányuk különleges neve, az Evolet.

Pamela elmesélte követőinek, hogy

a szülést követő első hetekben pokoli fájdalmakat élt át, de párja, Bence mindenben támogatta.

Segített neki felkelni az ágyból, átkísérte a babaszobába, amikor szerette volna ellátni kislányát, ugyanis nagyon figyelnek arra, hogy a kislányt kizárólag saját ágyában altassák.

A baba különleges nevére is sokan kíváncsiak voltak, pontosabban arra, honnan jött ez a névválasztás, Pami pedig nagyon lelkesen avatta be követőit a részletekbe.

Hódi Pamela Forrás: Hódi Pamela/Instagram

"Nagyon sokat hezitáltunk, egyszer csak Bence azt mondta, hogy Evolet. Libabőrös lettem, hiszen ez nekem már évek óta tetszett"

-mesélte Pami, aki szerint több jel is arra utalt, ez a név lesz a befutó.

"Van itthon egy futógépem, utálok futni, de sokszor sétálok majd rajta, hogy fitten tartsam magam és visszanyerjem a régi formámat"

-mondta Pami.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.