Heti holdnaptár (június 28. - július 4.): ne hajszoljuk a különféle élvezeteket

asztrológia ezotéria holdnaptár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egész hétre rányomja bélyegét a hold fogyatkozása. Emellett a Szaturnusz, a Plútó, a Neptun és a Jupiter is retrográd. Érdemes elkerülni a kapkodást, a sietséget, mások sürgetését meg végképp! A nem kellően megfontolt döntések komoly károkat okozhatnak. Mivel nyár van, megadhatjuk magunknak azt a lehetőséget, hogy különféle élvezeteket hajszoljunk, de érdemes inkább a kevesebb több elve alapján haladnia választott úton. Többször is lenullázzuk az energiánkat, ez pedig figyelmetlenséget és kedvetlenséget is előidézhet - a vitákról már ne is beszéljünk! Épp ezért a hét mottója: Lassan járj, tovább érsz!

2021. június 28., hétfő a ♒ben (Fogyó hold, Vízöntő)

Feltétlenül figyeljünk a belső hangra, az üzenetekre, emellett ne legyintsünk semmire! Minden okkal történik, így ne erőlködjünk és ne erőltessünk semmit! Kicsit sodortassuk magunkat az árral, bízzuk rá a sorsra, melyik kikötőbe visz minket.

2021. június 29., kedd a ♓ban (Fogyó hold, Halak)

Figyeljünk minden hozzánk eljutó információra, mert olyasmit is megtudhatunk, amit eddig nem akartunk vagy épp rejtve volt előttünk! Ez segít abban, hogy kimozduljunk a komfort zónánkból.

2021. június 30., szerda a ♓ban (Fogyó hold, Halak)

Légy aktív! Az elmúlt időszak tapasztalatait feltétlenül összegezd! Remek ez a nap a tények megismerésére és elfogadására, akkor is, ha azok jók, akkor meg végképp, ha kellemetlenek.

2021. július 1., csütörtök a ♈ban (Fogyó hold, Kos)

Bonyolult, nehézkes, nyűgös nap, hát ne nehezítsük tovább a saját dolgunkat feleslegesen. Olyan dolgokat tegyünk, amik nem őrlik fel a teljes energiatartalékunkat. Lassan járva, tovább érünk!

2021. július 2., péntek a ♈ban (Fogyó hold, Kos)

Fogyóhold lévén dolgozzunk az elengedésen. Legyen az egy tárgy, esemény, fájdalom vagy emberi kapcsolat. Ne ma fogjunk nagy és jelentős dologba. A kicsit feltétlenül értékeljük sokra!

2021. július 3., szombat a ♈ban (Fogyó hold, Kos)

Hétvége lévén bármit megtehetsz, bárhová elmehetsz. Az ismeretlen felfedezésének ideje érkezett el. Rálelhetsz valamire: egy kihívásra, egy kedves emberre. Az ismerkedés barátságot vagy szerelmet szül.

2021. július 4., vasárnap a ♉ban (Fogyó hold, Bika)

Bármibe fogj ma, ne kapkodj és ne menj messzire. Vigyázni kell az értékekre, vagyontárgyakra. Érezzük jól magunkat ott, ahol vagyunk, Ha kissé szűkek a lehetőségek, akkor is találjunk örömforrást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.