Kapócs Zsóka az anyaságról vallott: elárulta, szeretnének-e kistestvért Borisznak

Forrás: Facebook -
kistestvér anyaság Kapócs Zsóka család karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykori szépségkirálynő, Kapócs Zsóka már nem a reflektorfényben képzeli el az életét, inkább kisfiának, és hobbijának él.

Kapócs Zsóka öt éve lakberendező, a szakmát Olaszországban, Milánóban tanulta. A tavalyi évben a járvány miatt kevesebb violt a munkája, de nem bírja ki, hogy ne csináljon valamit.

"Szeptember végén kimentem a virágpiacra, vettem egy koszorúalapot, rátettem pár díszt, majd a végeredményt posztoltam a Facebookra. Hihetetlen sikert aratott, négyezren lájkolták az adventi koszorúimat. Innentől megállás nélkül jöttek a megrendelések. December elejéig 10 kilót fogytam, mert még enni, sőt aludni sem volt időm. Rájöttem, hogy ez egy nagyon jó dolog, de nem azért kezdtem bele, hogy pár hónap alatt megunjam"

– mondta Zsóka a Borsnak.

- tette hozzá.

Forrás: Facebook

Az egykori szépségkirálynő kisfia már három éves, így nem csoda, hogy az egész napját a munka, és Borisz tölti ki.

Nem tervezünk neki kistestvért, a mai világban egy gyereknek is nehéz mindent megadni

- árulta el az anyuka, aki idén nyárra nem tervez nyaralást.

"Borisz még túl kicsi az utazáshoz, beérjük a szigetközi csónaktúrákkal. Nagyon szeretem azt az életfelfogást és természetességet, ami a vidéki embereket jellemzi. Idővel majd mi is szeretnénk egy vízparti házat építeni."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.