Eleged van a salátából? Íme egy háromfogásos nyári menü főzés nélkül

Forrás: Shutterstock -
ebéd Vacsora menü főzés nélkül recept magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyár van, meleg van és a kánikulában senkinek nincs kedve a forró tűzhely előtt álldogálni, hogy elkészítse a napi ebédet vagy vacsorát. Pedig enni kell! Ám akadnak olyan finomságok is, amelyek amellett, hogy egészségesek, frissítőek ráadásul főzés nélkül is elkészíthetőek. Mutatjuk!

Hideg uborkaleves

A nagy melegben senkinek sincs túl nagy étvágya, ilyenkor pedig kifejezetten jó eshet egy finom leves – na persze nem a gőzölgő fajtából.

Hozzávalók (4-5 személyre)
3 kígyóuborka
500 ml joghurt
1 gerezd fokhagyma
1-1,5 dl víz (attól függően, mennyire sűrű a joghurt)
1 csokor kapor
só, bors - ízlés szerint

Hideg uborkaleves Forrás: Shutterstock

Elkészítés
Nincs más dolgunk, mint az uborkákat felkockázni, a fokhagymát megpucolni, a kaprot kissé összevágni, majd a víz valamint a só, bors kivételével az összes hozzávalót egy magasfalú edénybe tenni és botmixerre krémesre pürésíteni. Ezután adagoljuk hozzá a vizet, attól függően, hogy milyen állagú levest szeretnénk, hígabbat vagy sűrűbbet. A kész levest a végén ízesítsük sóval, borssal, majd rakjuk néhány órára a hűtőbe, egyrészt, hogy összeérjenek az ízek, másrészt, hogy valóban hidegen tudjuk tálalni. Levesbetétnek adhatunk hozzá apró kockára vágott uborkát vagy zellert is, de pirítóskockákkal is megszórhatjuk a tetejét.
TIPP: Ha görög joghurtot használunk, akkor igazán krémes lehet a levesünk, ha pedig kedveljük a fanyar ízeket, akkor pár csepp citrommal is megbolondíthatjuk a végén az egészet.

Hideg, paradicsomos tésztasaláta

Meleg ide vagy oda, előfordulhat, hogy mégis elkezd korogni a gyomrunk, ám nincs kedvünk a klasszikus főételekhez. Ilyenkor jöhet jól ez a hideg tésztasaláta, amely laktatóbb, mint egy leves, mégsem leszünk rosszul tőle a harminc fokban sem.

Hozzávalók (4 személyre)
500 g maradék tészta (a legjobb a masni, tollhegy, csavart vagy szarvacska)
10 szem koktélparadicsom
2 szál újhagyma
1 doboz konzerv kukorica
2 marék olívabogyó
3 evőkanál olívaolaj
3 evőkanál balzsamecet
só, bors

Hideg, paradicsomos tésztasaláta Forrás: Shutterstock

Elkészítés
Egy megfelelő nagyságú tálban elkeverjük az olajat, a balzsamecetet, majd hozzáadjuk a felaprított újhagymát, a félbevágott koktélparadicsomokat, a felkarikázott olajbogyókat és a lecsepegtetett kukoricát. Ha esetleg nincs maradék tésztánk, akkor nem ússzuk meg, hogy főzzünk, de a legtöbb háztartásban azért akad maradék, amelyet a zöldséges, olajos, ecetes alaphoz keverhetünk. Néhány órára tegyük hűtőbe az egészet, majd hidegen tálaljuk.
TIPP: A salátánkat bármivel gazdagíthatjuk, így tehetünk bele mozzarella golyócskákat, felkockázott kemény sajtot, sonkát, grillezett húst, szárított paradicsomot, kapribogyót, rukkolát, de a fűszerezésnél is nyugodtan engedjük el a fantáziánkat, például a petrezselyem vagy a bazsalikom is nagyon fel tudja dobni az alap receptet.

Hűsítő-citromos álom

A hűsítő desszertek azok, amelyeket szinte mindenki szívesen fogyaszt a legnagyobb melegben is, ám nem kell feltétlenül leragadni a klasszikus fagylalt, jégkrémen, jégkása hármasánál.

Hozzávalók
400 g babapiskóta
1 nagy doboz tejföl (330 g-os)
0,5 l habtejszín
3 nagy vagy 4 kisebb citrom
5-6 evőkanál cukor
2 csomag vaníliás cukor

Hűsítő-citromos álom Forrás: Shutterstock

Elkészítés
2 citromnak lereszeljük a héját, majd félbevágjuk őket és kicsavarjuk a levüket egy nagyobb tálba. Hozzáadjuk a cukrokat és az egészre rákanalazzuk a tejfölt. Egy nagyon édes és nagyon savanyú krémet kell kapnunk, ezt ugyanis még lágyítani fogja a tejszín. Ha nem érezzük elég savanyúnak vagy édesnek, akkor tegyünk hozzá még citromot és/vagy cukrot. A hideg tejszínt habbá verjük, majd a tejszínhabot óvatosan beleforgatjuk a tejfölös, citromos, cukros krémbe. Kóstoljuk meg, és ha nem elég ízes, korrigáljuk. A babapiskóta szintén tompítani fog a savasságon, így ügyeljünk rá, hogy tényleg savanyú legyen. Egy nagyobb tál alját vonjuk be néhány kanál krémmel, erre pedig kerüljön egy sor babapiskóta, amelynek a tetejére újabb réteg krém kerül. Ezt addig ismételjük, amíg el nem fogy a piskóta. Ügyeljünk rá, hogy a sütemény tetejére mindenképpen egy nagy adag krém kerüljön. Ha végeztünk, nincs más dolgunk, mint esetlegesen néhány karika citrommal feldíszíteni a desszertünk tetejét és legalább egy estére hűtőbe tenni az egészet, hogy a piskóta magába szívhassa a tejfölös-tejszínes krémet és teljesen megpuhuljon.
TIPP: Citrom helyett pürésített eperrel is nagyon jól működik, a recept.

A gazpacho szintén remel választás lehet, ha valami könnyű és hideg fogásra vágysz. Kevés hozzávaló, isteni ízek, a receptet pedig itt találod.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.