Ismét horogra akadt hazánk egyik leghíresebb pontya, Bukó, aki 2018-ban várt ismertté a nagyközönség számára, amikor ellopták a gyékényesi kavicsbánya-tóból, majd egy másik tóban engedték szabadon. A nem mindennapi eset során a ponty sérüléseket is szenvedett.

Bukó, a híres ponty élete korántsem mondható unalmasnak, főleg azután, hogy 2018-ban ellopták a gyékényesi kavicsbánya-tóból, majd egy másik tóban engedték szabadon.

A történtek során a híres ponty sérüléseket is szenvedett. Az Állami Halőri Szolgálat végül országos körözést adott ki a gigantikus méretű hal után, amely végül másfél év múlva került elő, és ezt követően térhetett vissza az otthonába, Gyékényesre.

Ismét sikerült kifogni hazánk gigantikus méretű halszörnyét, Bukót - Képünk illusztrációForrás: Shutterstock

Bukó sebei szépen gyógyulnak, bár a súlyából az előző méréshez képest mostanra veszített: június 12-én még 38,40 kiló volt most azonban csak 37,20 kiló. A halat idén mindkétszer ugyanaz a horgász, Kápolna László fogta ki, aki szerint az állat jó állapotban van.

"Elsőre sikerült megmerítenem, akkor már gondoltam, hogy 25 fölötti. Kiabáltam a többieknek, hogy jöjjenek segíteni. Elsőre nem gondoltam, hogy Bukó az, mert legutóbb, amikor megfogtam, sérülések volt rajta. Majdhogynem teljesen regenerálódott a seb az uszonyánál, a szája is szebben nézett ki, mint múltkor. Most is mindenhol fertőtlenítettem. Azt beszéltük a többiekkel, hogy látszik a halon, hogy jó egészségnek örvend. Ha ilyen gyorsan tud regenerálódni, az azt jelenti, hogy még nem annyira öreg" - nyilatkozta a Pecaverzumnak László.