Így tedd magad töltőre ősszel, hogy ne temessen maga alá a depicunami

Forrás: Shutterstock -
fashion week depresszió megelőzés relaxáció magazin ősz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még szinte fel sem ocsúdtunk a nyárból, rögtön nyakunk köré tekerte bolyhos sálját az ősz. A jegesteát szép lassan felváltja a forró csoki, pont úgy, ahogy a neon színű körmök is melegebb árnyalatokra váltanak.

Változnak az évszakok, és a magukkal hordozott hangulat is ehhez igazodik. Bár kissé szeszélyesen indult, nagyon úgy tűnik, hogy egyre fagyosabb reggeleket produkál az ősz. Ahogy odakint hűl az idő, annál inkább vágyunk a melegebb dolgokra. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy körbevegyük magunkat pihe-puha kiegészítőkkel és lélekmelengető apróságokkal. Nézzük, mely dolgokkal színesíthetjük meg a szürke őszi napokat!

Készítsük fel a lelkünket!


Készüljünk fel lélekben is az egyre esősebb és sötétebb napokra, mert bármennyire is küzdünk ellene, idén is bőven akad majd ilyen. Nagymértékben hasznos lehet, ha felvértezzük magunkat pozitív gondolatokkal, mert ezekkel könnyebben átvészelhetjük a depresszióba hajló napokat. Rögtön itt van egy Hemingwaytől: „El kell fogadnod a szívedben zajló változásokat, éppúgy, ahogy elfogadod az évszakok váltakozását is. S ha egyszer szívedbe költözik a tél, próbáld derűs nyugalommal kiböjtölni a tavaszt."

Változnak az évszakok, és a magukkal hordozott hangulat is ehhez igazodik Forrás: Shutterstock

A motivációs lelki dopping mellett nagy jelentőséggel bírnak a színek is. Tudtátok, hogy mekkora erejük van, és hogy némelyikükkel akár gyógyítani is lehet? Kósa Klára kerámikusművész szépen csokorba szedte mindezt:
Minden színnek más-más helye van érzelemvilágunkban: más-más színt szeretünk. A kék és zöld kedvelt színek. Együtt a hatalom színei. Mátyás király kedvelte ezt a két színt, szeretett kék-zöld ruhában pompázni. Ami az élethez kell, az kék és zöld: kék a víz, az ég, a szél színe. Zöld a mindig mozgó falevél színe.
Aki a kéket szereti: szorgalmas, hűséges, megbízható! A kék a bizalom és a kapcsolatépítés jelképe. A zöld a szépség, vidámság, egészség, szabadság és a remény színe. A természet és az újjászületés jelképe. A zöld és kék tartós örömet okoz!
Aki a zöld színt szereti, annak fontos az egészség. Tesz érte, tudatosan él."

Friss levegő és mozgás

Ha tehetjük, tartózkodjunk minél többet a szabadban, mert a természetes napfényből nyert D-vitamint így tudjuk elraktározni a hidegebb napokra. A másik szintén fontos szempont a testmozgás, mikor is a leptin izmot megsétáltatjuk. Ilyenkor nem csupán kalóriát égetünk, hanem rengeteg endorfint is felszabadítunk. Bizonyára ismerős a szitu, amikor csak úgy bambulunk ki a fejünkből és letargiába taszítjuk magunkat ahelyett, hogy egy jót levegőznénk.

Ha tehetjük, tartózkodjunk minél többet a szabadban, mert a természetes napfényből nyert D-vitamint így tudjuk elraktározni a hidegebb napokra Forrás: Shutterstock

És amikor erőt veszünk magunkon és végre kimozdulunk, egy-egy edzés, vagy kiadós séta után máris mindent szebbnek látunk. Különféle jógagyakorlatokkal és akár egy aromaterápiás ellazulással szintén pozitívan tudunk hatni a közérzetünkre. Az illatokban is sokkal több van ám, mint azt elsőre gondolnánk. Némelyikük képes az egekbe emelni szintén az endorfinszintünket, míg mások oly mélyen ellazítanak, hogy öröm beléjük szippantani.

Egyes aromaterápiás olajok mély belélegzésével a fizikai és mentális erőnlétünket is könnyen befolyásolhatjuk. A kreativitásra, illetve aktivitásra ösztönző illatok között előkelő helyet foglalnak el a citrusokból préselt tiszta esszenciák, mint a lime, narancs, kubebabors és társaik. Amennyiben nyugalomra, relaxálásra vágyunk, próbáljuk ki a levendula, ilang-ilang , indiai citromfű és a rozmaring olajakat!

Bekuckózva

Az ősz alaptermészeténél fogva magában hordozza a változékonyságot, ingerlékenységet és ennek okán a melankóliát is. Van, hogy semmi másra nem vágyunk, csak egy puha takaróra és egy bögre tejeskávéra. A bekuckózásokhoz választhatunk egy jó könyvet, vagy átadhatjuk magunkat egy lehengerlő filmélménynek, ami jobb esetben azonnal kizökkent bennünket a megszokottból, a rutinjainkból. Egy jó krimi, de akár egy romantikus novella is kitűnő lehet erre az esetre.

Van, hogy semmi másra nem vágyunk, csak egy puha takaróra és egy bögre tejeskávéra Forrás: Shutterstock

A zene az kell!

Ősszel könnyen szentimentálissá és fásultabbá válhatunk, ezért érdemes időről időre egy kellemes zenével jobb hangulatba hozni magunkat. A zene az gyógyszer, és nemcsak Charlie énekli így, hanem számos kutatás bizonyítja, hogy elengedhetetlen örömforrásunk.
És végezetül, de nem utolsósorban: az ősz színei a lakástrendeken és az öltözködésen túl a szépségiparban is megmutatják magukat.

Számos kutatás bizonyítja, hogy a zene elengedhetetlen örömforrásunk Forrás: Shutterstock

Egy kis csillogás a borús időben

Weress Bernadett kézápoló, műkörömépítő elmondása alapján úgy tűnik, a falevelek nemcsak az utcán hevernek, hanem a körmök világában is visszaköszönnek idén. De így van ez a süni és a róka motívumokkal is, hiszen egyre több vendég kéri a bohókás őszi állatkákat a géllakkozás során. A trendszínek között első helyen hódítanak a farmerkékek és a sötétzöldek, de a khaki, szürke és barna árnyalatai is helyet kaptak a palettán.

A falevelek nem csak az utcán hevernek, hanem a körmök világában is visszaköszönnek idén Forrás: Veress Bernadett

„Úgy tűnik, a borús időben a csillogás elengedhetetlen, így a glitter és ombre körmök szintén előtérbe kerültek. Mintha egyre többen keresnék a fényt, hiszen az arany és a mustársárga színek is szépen fogynak, a pirosas árnyalatokból pedig a borszínek, mint például a rose kerültek előtérbe" - tudtuk meg a szakembertől.

Úgy tűnik, a borús időben a csillogás elengedhetetlen, így a glitter és ombre körmök szintén előtérbe kerültek Forrás: Veress Bernadett

Bármit is hozzon az ősz, ahhoz, hogy megtartsuk nyugalmunkat és derűsen éljük meg a borúsabb napokat is, jó, ha van mihez nyúlnunk. Az idei trend tálcán kínálja a gyümölcseit, mind a művészet, mind a kultúra és az élet többi területén is. Használjátok egészséggel!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.