Ausztriában kezdett új életet a No Thanx egykori tinisztárja, Skrapits Erik: ezzel foglalkozik most

Forrás: Skrapits Erik -
Skrapits Erik No Thanx Ausztria tinisztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Skrapits Erik, a No Thanx egykori énekese 2009-ben lépett ki a zenekarból, és úgy döntött, külön utakon folytatja. Az elmúlt években nagyot fordul vele a világ, és ma már két kisgyermek boldog apukájaként éli mindennapjait.

A No Thanx egykori frontembere annak idején a tinilányok bálványa volt. Miután kilépett a zenekarból, úgy döntött, teljesen új életet kezd. Skrapits Erik a Blikknek mesélt arról, hogy éli most mindennapjait.

"Itthon marketingesként dolgoztam, és bár jó helyem volt a cégnél, hazai viszonylatban jó fizetést is kaptam, de amikor eldöntöttük a feleségemmel, Eszterrel, hogy családot szeretnénk, tudtam, hogy ebből a pénzből nem fogunk könnyen megélni"

- kezdte Erik, aki

"A zenével nem hagytam fel, de a pandémia alatt is megtapasztaltuk, hogy kell civil állás is, ráadásul én amúgy is szeretek több lábon állni. A feleségemmel együtt van egy hostess ügynökségünk, és más vállalkozást is csinálunk, de kellett egy teljesen civil állás is"

- magyarázta a zenész, aki 2017-ben ment külföldre dolgozni.

Forrás: Skrapits Erik

"Az első munkám egy McDonaldsban volt. Sokat elárul, hogy ott többet kerestem, mint itthon marketingesként. Utána egy futárszolgálathoz mentem, ezt követően pedig a postához. Leveleket hordok ki, de nekem nem derogál. Szeretem, amit csinálok, mellette pedig folyamatosan vannak új dalaim, klipek, koncertek, járom az országot. Jó kapcsolatokat építettem ki az elmúlt évek alatt, így vannak meghívások, aminek örülök"

-mondta Erik, aki feleségével és két gyermekével, Mollival és Lolával békében és harmóniában él.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.