Villamossal ment szülni a magyar színésznő: így adott életet második gyermekének

Kincsem Petrik Andrea szülés villamos második gyermek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Petrik Andrea nem is gondolta, amikor felszállt a villamosra, hogy hamarosan megszületik második gyermeke.

A színésznő, aki immár két kisgyermek büszke édesanyja, azt is elmondta, milyen nevet adtak a babának:

"A nagyfiam, bár furcsa így mondani, hiszen még csak 21 hónapos, Benedek, és szerettük volna, ha az öccsének is ugyan az a monogramja, így ő a Brúnó nevet kapta. Nagyon nyugodt, aranyos baba, emlékeim szerint a bátyja sokkal intenzívebb volt. Amúgy érdekes, mert míg Benedek szőke hajú és kék szemű, addig a pici kreolbőrű és barna hajú, persze tudom, hogy egy baba sokat változik majd az idő múlásával" – mesélte Petrik Andrea.

Petrik Andrea lóval a Kincsem forgatásán Fotó: Valami Hektor

Andrea és férje, Pallag Márton már nagyon várták az újabb családtagot, de tartottak attól, hogy első gyermekük hogyan fogja fogadni a kistesót.

"Aggódtunk emiatt, de szerencsére Benedek jól vette a dolgot. Két opció van, vagy olyan, mintha észre sem venné, tudomást sem vesz róla, vagy sikoltozva rohan Brúnó felé, szeretné simogatni, dajkálná, vinné magával, olyan, mintha azt hinné, hogy egy játékbaba" – folytatta a színésznő, aki várandóssága miatt már októberben visszavonult a színpadtól, és a szerepeit is visszaadta a Vígszínházban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.