Curtis elárulta, hogy életvitelének megváltoztatásához a kisfia adott neki erőt.
Curtis még a fia születése előtt indult el az életvitele megváltoztatásának rögös útján: elvonókúrára ment drogproblémái miatt. A Life.hu-nak akkor azt mondta, szerinte profitált abból, hogy nyilvánosságra kerültek a gondjai. A kisfia születése még nagyobb erőt adott neki, az apaság és a gyermeki tisztaság nagyon jó hatással vannak rá.

"Radikálisan megváltoztattam az életvitelemet, a fiam születése adott hozzá erőt. Teljesen persze nem fogok kifordulni magamból, hisz nem az Alma együttes frontembere vagyok, hanem Magyarország első számú rapcsapatának egyik tagja. De azok a korábbi vad bulik már nincsenek" - mondta Curtis a Hot! Magazinnak. Jó passzban vagyok, szilveszter óta alkoholt sem iszom, a szivar kávéval és teával is ugyanolyan jó" - tette hozzá, majd kisfiával való kapcsolatáról is beszélt. "Megyek érte a bölcsibe, viszem tornára, otthonosan mozgunk együtt. Olyan, mintha együtt élnénk, és már magától mondja, hogy hol szeretne éppen aludni. Mivel korán szétmentünk Krisztivel, szinte ebbe született bele, hogy itt is és ott is van szobája. Szenteste viszont hármasban voltunk az anyukájával, ez is intelligencia kérdése."