Pintér Tibor teljesen megváltozott: "Harsány voltam, nagyképű, ma úgy érzem, alázatos, szorgalmas, kitartó csávó lettem"

Pintér Tibor nagyképűség változás alázat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemrég derült ki, hogy Pintér Tibor lánya is szülei nyomdokaiba lép, és színésznek áll. A Szigetszentmiklósi Sziget Színház és a Nemzeti Lovas Színház igazgatója volt a Palikék Világa by Manna Futtában című műsorának vendége. Tenya elmesélte, miként élte meg, hogy lánya otthagyta a jogi kart, és saját személyiségének változásáról is mesélt.

„Bevallom őszintén, legbelül boldog lettem, mert tudtam, hogy a lányomnak innentől lesz az élete boldog. A mai világban szerintem mindenből meg lehet élni, csak jól kell csinálni. Harminc éve még nagyon zárt volt a színész szakma, de ma azért egy fiatal elmehet akár külföldre is castingokra. A kislányom nagyon szép, nagyon tehetséges, boldog vagyok, hogy azt csinálja, amit szeret, mert az a lényeg. Amiatt azért sírtunk, hogy otthagyta a jogit, főleg a nagyszülők, akik nagyon szerették volna, de kibújt a szög a zsákból. Nem tehettünk mást, utat tört magának a saját boldogsága és tehetsége" – kezdte Tenya, akinek azonban úgy tűnik, hogy a fia nem lép a nyomdokaiba.

Pintér Tibor teljesen megváltozott Forrás: TV2

„A kisfiam viszont határozottan kijelentette, hogy »apa, nem leszek színész!«. Csodálatos kisfiú, nagyon sok mindenben hasonlít rám, viszont vendéglátóipari technikumba ment, imádja! Már előttem van a leendő kőszínház, amely lovas színházzá avanzsál, és a fiam majd vezeti az éttermet" – mondta az édesapa, aki arról is beszélt, hogy sokat változott az elmúlt évek alatt.

„A művésznek kell, hogy egy komoly képessége legyen: változni, pozitívan. Például 20 évesen, mikor elvégeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolát – Szinetár Miklós volt az osztályfőnököm –, marha nagy mellénnyel berobbantam a különböző színházakba. Harsány voltam, nagyképű, nem volt mögöttem tartalom igazán, csak éreztem, hogy van bennem egy vad erő. Ma, 47 évesen úgy érzem, hogy alázatos, és elég szorgalmas, kitartó csávó lettem, aki mindent megtesz azért, hogy a színészei és a lovai előtérbe kerüljenek a színház formáján keresztül. Ez az alázat nagy mértékben köszönhető a lovaknak – mert a ló tükröt tart, és nagy türelemre int –, és természetesen magamnak: hogy tükörbe merek nézni. Vannak olyan meetingjeink, persze ritkán, ahol a kollégáimat arra kértem, hogy mondják meg a hibáimat, hogy én min javíthatnék, és az esetek nagy részében megfogadom" - magyarázta a színész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.