Elkaszálták a sorozatát, szülőfalujába költözik vissza a magyar tévés

Forrás: Origo/Polyak Attila -
Palikék Világa by Manna ÉNB Lali költözés Abasár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még nem tudja, hogy mihez kezd a sorozat vége után Kamarás Norbert, azaz ÉNB Lali. Norbi volt a vendége a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorának, ahol elmondta, ha teheti, a szülőfalujába, Abasárra térne vissza az Éjjel-Nappal Budapest végeztével.

Nemrég jelentették be, hogy közel tíz év után befejeződik az Éjjel-Nappal Budapest című napi sorozat, amelynek oszlopos tagja Kamarás Norbert, azaz ÉNB Lali. Norbi a Palikék Világa by Manna legutóbbi adásában elmondta, mindig is nagyon közel állt hozzá Lali szerepe, az első időkben szinte semmi eltérés nem volt a valódi és fikciós személyisége között.

„Most már több, mint 9 éve része az életemnek, sőt az életem az Éjjel-Nappal Budapestről szól. 23 éves koromban talált meg ez a szerep, iszonyat szerencsésnek érzem magam, hogy megkaphattam... Valójában, ha már nem is mondanám magam Lalinak, a régi Norbi, a fiatalkori énem teljesen megegyezett Lalival, ezt én büszkén vállalom. Hihetetlen volt, hogy ahogy kaptam a forgatókönyveket, elkezdtem olvasni őket, nem hittem el, hogy ezek a dolgok, amiket el kellett játszani, már mind megtörténtek velem az életben" – emlékezett vissza Norbi, aki úgy érzi, sokat fejlődött az elmúlt évek során, Lali szerepe így már inkább fiatalabb kori önmagára emlékezteti. Kamarás Norbert a sorozat befejezéséről is beszélt Palikéknak.

ÉNB Lali visszaköltözik szülőfalujába Forrás: Origo/Polyak Attila

„Nagyon féltem attól, hogy ez el fog jönni, de tudtam, hogy egyszer vége lesz. Az elején nem tudtuk, hogy ez ilyen hosszú távú lesz, mindig egy évet tudtunk előre. Mindig reméltük, hogy hátha soha nem lesz vége, én ebben bíztam, persze tudtam, hogy egyszer eljön majd a befejezés.

Nemrég bejelentették, hogy erre idén késő ősszel kerül sor, hogy mi lesz velem utána, most még nem tudom. Vannak terveim, de fura lesz, hogy megszűnik ez a rendszer az életemben, amit eddig az Éjjel-Nappal adott"

– magyarázta a híresség, aki korábban is kapott más típusú lehetőségeket is anyacsatornájától, szívesen vinné tovább ezt is. Norbert elmondta: nem tartja magát színésznek, de szívesen kipróbálná magát más sorozatokban, más típusú karakterekben is. Kamarás tervei között szerepel, hogy esetleg a közeljövőben elhagyja a fővárost, és visszatér a gyökereihez.

„Egyre inkább vágyom haza, egyre inkább az van bennem, hogy nagyon visszamennék. Ez a tíz év pörgés lehet, hogy egy kis időre, ha nem is elég volt, de úgy visszább vennék belőle. Egyre inkább azt gondolom, hogy vissza szeretnék menni vidékre, és ha már vidék, akkor Abasár. Mégiscsak odahúz és odaköt minden. Ha van egy kis szabadidőm, szaladok haza, ott van a családom, ott vannak a tesómék. Tesóm kétéves gyerekének én lettem a keresztapja, imádom őt, hozzá is, amikor csak tehetem, megyek haza. Mivel nincs túl messze Pesttől, 80 kilométer, így az ingázást is meg tudnám oldani, attól függ, hogy az Éjjel-Nappal után milyen típusú munkám lesz. Elképzelem, hogy ott lesz egy családi ház, nagy kerttel" – mondta Norbi, aki azt is elárulta, hogy tett már lépéseket a hazaköltözés ügyében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.