Gombos Edina nem bánta meg, hogy elhagyta Magyarországot

család utazás Amerika Gombos Edina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hollywoodi filmbe illő életet él a TV2 Aktív egykori műsorvezetője mióta párjával, Albertóval és két gyermekükkel Amerikába költöztek.
Gombos Edina Forrás: TV2

Edináék 2015-ben döntöttek úgy, hogy a tengerentúlon folytatják tovább közös életüket. Bár azóta nem sokat hallani a csinos szőkeségről, most kivételesen a bizalmába avatta a Blikk olvasóit, és a közelgő húsvét apropóján mesélt egy kicsit floridai mindennapjaikról.

Elmondása szerint ott a húsvétvasárnapra helyezik a hangsúlyt, hiszen a locsolkodás arrafelé nem divat, a kerti tojáskeresést és a tojásfestést viszont az amerikaiak is kedvelik. Gyermekei, Miranda és Matteo szintén szívesen hódolnak ezeknek az ünnepi elfoglaltságoknak, csakúgy, mint a különleges iskolai és hobbifoglalkozásoknak.

Sokszor mondjuk a gyerekeinknek, milyen szerencsések, hogy a fő tárgyak mellett annyi érdekes, úgynevezett speciális órájuk van. 13 éves lányunk, Miri tanul képzőművészetet, állampolgári jogi ismereteket, a korának megfelelő pénzügyi jártasságot szerez, és állatmenhelyekre is viszik, hogy megismerje az önkéntes munkát. Öt évig kínaiul tanult, most spanyolul" – mondta az egykori tévés, aki azt is hozzátette, hogy ugyan szeret néha hazajárni és a családjával tölteni az időt, rajtuk kívül más nem igazán húzza vissza szülőhazájába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.