Erre számíthatsz a következő napokban: lassan csak beköszönt az igazi tavasz

Forrás: Shutterstock -
zivatar tavasz napsütés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még előfordulhat csapadék, de alapvetően napos idő várható. 

Csütörtök


Északnyugat felől csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen várható napsütés. A Tiszántúlon ugyanakkor egészen a kora délutáni órákig lehet eső, zápor az erősen felhős égből, itt csak délután kezdődik meg a felhőzet felszakadozása. Az északi szél megerősödik. 14 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.

Péntek


Többórás napsütésre, kevés gomolyfelhőre van kilátás. Esetleg elvétve alakulhat ki zápor. Az északkeleti szél néha megélénkül. 15 és 20 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Forrás: Shutterstock

Szombat


Délelőtt ragyogó napsütésre számíthatunk, majd délután magasra törnek a gomolyfelhők, és délen zápor, zivatar is előfordulhat. A keleti szél csak néha élénkül meg. 19-20 fok körüli kellemes tavaszi idő ígérkezik.

Vasárnap


Május 1-jén változóan felhős idő valószínű, elszórtan záporokkal. A keleti, északkeleti szél gyakran lesz élénk. Marad a 19 fok körüli maximum.

Hétfő


A gyakran erősen felhős égből szórványosan fordul elő zápor, zivatar. A hőmérséklet délután 20 fok körül alakul - olvasható a Köpönyegen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.