Vass István Zoltán rádiós visszavonulás nyugdíj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vass István Zoltánt évtizedek óta hallhatuk a rádióban. A mikrofonnak pár hete mondott búcsút, mert úgy érzi, végre megérett arra, hogy nyugdíjas legyen.

Vass István Zoltán pályafutását a Magyar Rádiónál kezdte, sporteseményeket tudósított, majd a Lánchíd Rádióban hallhattuk. Ezután a Karc FM-nél műsorvezető-riporterként dolgozott.

Vass István Zoltán nyugdíjba vonult Fotó: Polyák Attila - Origo

"Amikor a mostani feleségemet megismertem, elhatároztuk, hogy egy Budapesthez közeli, ám már vidéki helységben, egy szép családi házzal pecsételjük meg a közös életünket. Így találtunk Csolnokra, ami egy gyönyörű kis község Budapesttől mindössze 45 kilométerre. Amikor a Magyar Rádiótól eljöttem, azt mondtam magamnak, hogy életemben többé be nem teszem a lábam sem rádió-, sem tévéstúdióba. A nyugdíjas élet azonban nem igazán tetszett, ugyan a feleségem imád és tud is kertészkedni, ez engem sosem vonzott igazán, ezért nagyon megörültem, amikor Belénessy Csaba munkát kínált a Lánchíd Rádiónál. Később a Karc FM-nél rádióztam egészen két héttel ezelőttig" - mondta a rádiós a Blikknek, aki úgy érzi, most jött el az ideje, hogy visszavonuljon.

"Nemrégiben vettünk két elektromos kerékpárt, ezzel járjuk a környéket. Napi tíz kilométert is tekerünk, ami sima biciklivel igencsak nehézkes lenne, hiszen itt nagy szintkülönbségek vannak. A sportos életre igyekszem odafigyelni továbbra is, amikor az idő nem engedi a biciklizést, nagyokat sétálunk a környező erdőkben. Ma már nem hiányzik, úgy érzem, elfáradtam a rádiózásban" - mesélte Vass István Zoltán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.