Kylie Minogue, a "Pop Hercegnője" egykor szappanoperasztárként kezdte pályafutását

Kylie Minogue magazin sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kylie Ann Minogue, a Grammy-díjas énekesnő sorozatszereplőként vált ismertté, a zenei karrierjét pedig 1987-ben kezdte el felépíteni. A Pop Hercegnőjéről kevesen tudják, de ő minden idők legtöbb eladással rendelkező ausztrál női előadója. 

Nézzük, hogy mi az a 8 érdekesség, amit biztosan nem tudtál Kylie Minogue-ról.

1. Ausztráliában az 1980-as években az énekesnő The Locomotion című kislemezéből adtak el a legnagyobb példányszámban.

Kylie Minogue ezzel a válogatással minden idők legnagyobb sikerét érte el Ausztráliában, ugyanis hét héten keresztül senki sem tudta letaszítani az első helyről. Az 1980-as évek végén egy lelkes jelentkező kiszámolta, hogy abban az évtizedben az énekesnő albumát értékesítették a legnagyobb példányszámban.

2. 40 perc alatt íródott a I Should Be So Lucky

A Pop Hercegnője épp az Egyesült Királyságba utazott, hogy három nagyágyúval, azaz Stock, Aitkin és Waterman zenegurukkal találkozhasson. Ám a legenda szerint megfeledkeztek az énekesnő érkezéséről, és miközben várták, hogy Kylie befusson a találkozóra, röpke fél óra alatt összedobták a dalt.

3. Kylie fellépése volt a brit Glastonbury Fesztivál legnézettebb előadása

Az énekesnő összetört, amikor mellrák diagnózisa miatt le kellett mondania Glastonbury-i fellépését 2005-ben. Ám 14 évvel később valóra vált az álma: felléphetett a Pyramid színpadán. 2019-ben milliók ültek a tévéképernyő elé, és nemcsak Kylie fantasztikus szettjei miatt.

Kylie fellépése volt a brit Glastonbury Fesztivál legnézettebb előadása Forrás: AFP

4. A Spinning Around eredetileg nem neki íródott...

Már hogy is lehetne elfelejteni azokat a forrónadrágokat! Paula Abdul, aki a sláger társszerzője volt, eredetileg nem is Kylie-nak, hanem saját magának szánta a dalt, de a világ végül nem az ő előadásában ismerte meg.

5. Szerepelt a Ki vagy, doki? című sci-fi sorozatban

A szériában 2007-ben szerepelt, egy Astrid Peth nevű pincérnőt alakított az űrbéli Titanic fedélzetén. Számára hatalmas megtiszteltetés volt, hogy részese lehetett a Ki vagy, doki?-nak, még akkor is, ha csupán egyetlen epizód erejéig tűnt fel a sorozatban.

Szerepelt sci-fi sorozatban, egy Astrid Peth nevű pincérnőt alakított az űrbéli Titanic fedélzetén Forrás: BBC

6. Turizmust népszerűsítő reklámban szerepelt

Az 54 éves popkirálynő büszke a szülőhazájára, 2019-ben pedig a Tourism Australia csapatával részt vett egy háromperces zenés reklámban. A rajongói imádták, azonban néhány hónappal később a koronavírus következtében már sehova nem utazhattunk.

7. Tiszteletbeli doktori címmel és OBE kitüntetéssel rendelkezik

2011-ben Kylie Minogue tiszteletbeli doktori címet kapott az Anglia Ruskin Egyetem által rendezett ünnepségen. Az énekesnő egészségügyi tudományokból doktorált, szerzett tudását pedig felhasználta, hogy felhívja a figyelmet a mellrák megelőzésére, melyen korábban ő is átesett. Már három évvel a díszdoktori cím előtt zenei szolgálataiért OBE-kitüntetést kapott Károly hercegtől.

A zenei szolgálataiért OBE-kitüntetést kapott Károly hercegtől Forrás: AFP

8. Jó barátságot ápol Jean Paul Gautier divattervezővel

A dívát stílusikonként ismerik, pedig az extravagáns összeállításokon valójában komplex csapat szorgoskodik. Még a karrierje kezdetén barátságot kötött Jean Paul Gautier ruhatervezővel, és számos jelmezen és fellépőruhán dolgoztak együtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.