Az Operettszínház sztárja áprilisban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Oszvald Marika talán nem is tudott volna csodásabb ajándékot elképzelni egy unokánál.
A színművész lánya, Hídvégi Krisztina tíz évig küzdött azért, hogy anya lehessen, mire végre sikerült teherbe esnie. Hosszas küzdelem után végül idén május elején adott életet gyermekének, a szülésnél pedig jelen volt Oszvald Marika is, aki elsők között tarthatta kezében a csöppséget. Az operetténekesnő így hetvenévesen lett nagymama.
A boldogság termeli bennem az energiát, és teljesen feltöltődtem. Most is itt vagyok a lányomnál, kétóránként etetünk, én is felkelek minden alkalommal. Alig alszom, de az én korosztályomnak már nem is szükséges a sok pihenés
– mesélte a Blikknek Oszvald Marika.

"Mámorító érzés, ahogy megfogom a picike testét és megsimogatom a selymes bőrét, és imádom a finom illatát. Körülbelül ugyanazt érzem, mint amikor eufórikus állapotba kerültem a saját szülésem után. Szerencsére nagyon stramm a lányom, le a kalappal előtte. Van segítség bőven, együtt örülünk, mert nagyon sokáig, kitartóan küzdött a lányom, hogy édesanya lehessen. A tanácsaimra egyáltalán nincs szüksége, a lányom egy védőnő, fölkészült mindenre, elolvasott, amit csak lehet"
– árulta el a részleteket a színművésznő, aki a hetedik X-et elérve sem szeretne lassítani és töretlen lendülettel dolgozik és veti bele magát az új kalandokba.