Végre rátalált a szerelem Molnár Anikóra: "Majd akkor mesélek róla, ha már gyűrű lesz az ujjamon"

Forrás: https://www.instagram.com/molnaraniko11 -
párkapcsolat szerelem Molnár Anikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly novemberben ért véget Molnár Anikó legutóbbi kapcsolata. Az egykori Nagy Ő az elmúlt hónapokban a szinglik táborát erősítette, de úgy tűnik, nemrég ismét rátalált a szerelem.

A ValóVilág egykori üdvöskéje már többször kijelentette, hogy nagyon vágyik már a házasságra, és szeretne a közeljövőben megállapodni. Úgy tűnik, ez nem várat magára olyan sokáig, Anikóra ugyanis rátalált a szerelem.

A korábbi valóságshow-hős a közösségi oldalán a reggeli készülődés közben jelentkezett be, majd a hálószobáját is megmutatta. A szemfüles rajongóknak feltűnhetett, hogy az elrendezett ágyban két ágynemű-garnitúra is hevert, noha Anikó korábban azt mondta, hogy nem akar senkivel sem randizni.

Végre rátalált a szerelem Molnár Anikóra: "Majd akkor mesélek róla, ha már gyűrű lesz az ujjamon" Forrás: https://www.instagram.com/molnaraniko11

A videó után a Bors megkereste Anikót, aki nem cáfolta, hogy már nincs egyedül.

"Nem élek együtt senkivel, de már nem vagyok magányos. Bővebben majd akkor mesélek róla, ha már gyűrű lesz az ujjamon. Régebben őszintén elmondtam, ha volt valakim. Mutogathatnám azokat a pasikat, akikkel az elmúlt években randiztam két hétig, vagy egy hónapig, de ez hogy csapódna le az emberben? 'Na, ez is csak egy büdös k*rva'"

– nyilatkozta a lapnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.