Elképesztő történet: II. Erzsébettől vett házat a magyar producer

Forrás: AFP/JONATHAN BRADY / POOL / -
vásárlás ház II. Erzsébet brit királynő magyar férfi II. Erzsébet halála
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Valószínűleg nem sokan élhették át azt az elképesztő élményt, hogy magától a királynőtől vásároljanak ingatlant. 

A magyar újságíró és producer, Zolcer János az uralkodó halálának másnapján osztotta meg az elképesztő történetét. Sok évvel ezelőtt Münchenben keresett egy nagyobb házat irodabővítés miatt, végül Grünwaldban meg is találta a számára legideálisabb helyet. Mint utólag kiderült, az inagtlanban a kanadai konzul lakott, tulajdonosa pedig II. Erzsébet volt.

"A konzul elmondta a vételárat, én meg gondoltam, a királynőnek néhány millió márka nem oszt, nem szoroz, ezért a kikiáltási ár felére tettem ajánlatot, bár még ez is több millió volt. Alig telt el egy hét, Londonból megjött a válasz: rendben, vihetem a házat."

Zolcer bízott benne, hogy a szerződés aláírásánál találkozhat a királynővel, de helyette sajnos a kanadai konzul jelent meg, kezében egy Erzsébet által aláírt meghatalmazással. Hozzátette, a konzul a szerződés aláírása után azt mondta neki, hogy Őfelsége a királynő sok boldogságot és jó egészséget kíván neki az új házban.

Az egész világot megrendítette a hír, amikor tegnap este a brit királyi család közölte, hogy II. Erzsébet királynő 96 évesen távozott az élők sorából. Halálával a trónörökös III. Károly király lett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.