"Ez a világ leggörényebb, legpatkányabb dolga" - Megyeri Csilla nem szereti, ha a háta mögött kibeszélik

LifeTV -
Megyeri Csilla rusnya Bíró Bea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megyeri Csilla számára meglepő volt visszanézni a Nyerő Párost. Elmondta, nem az a baj, ha valaki nem kedveli, de Bíró Bea mindig nagyon kedves volt vele szemtől szemben. 

Bíró Bea a Nyerő Páros egyik adásában kijelentette, hogy Megyeri Csilla így sem, úgy sem lesz olyan szép, mint ő. Ezt azóta már megbánta a modell, SMS-ben bocsánatot is kért Csillától, akinek nem ezzel a kijelentéssel van problémája, hiszen mindenkinek más a szép, és mindenki azt gondol, amit akar.

Megyeri Csilla elmondta a véleményét arról, hogy a háta mögött beszélték ki LifeTV

"Ki szép, ki nem szép, anno én is rusnyáztam" - mondta a Reggeliben. "Nem ezzel volt a bajom, hanem azzal, hogy a Bea velem bent cukiskodott, mint egy kis barátnő, olyan kedves volt. Ki nem néztem belőle, hogy ez a lány így beszél a hátam mögött" - tette hozzá Csilla, aki megbocsátott a lánynak, de nem felejtette el. Ez az Istenes című műsorból is érződik, ahol ő is vendég volt, és a Nyerő Páros is szóba került. "Utálom azt, amikor a pofámba vigyorognak, cukiskodnak, a hátam mögött meg kibeszélnek. Ez a világ leggörényebb, legpatkányabb dolga"- mondta Csilla, aki ekkor nem nevezte meg, hogy pontosan kire gondolt, de mivel a pincsikutyázást is említette, nem kérdés, hogy kiről volt szó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.