Terroristának nézték és őrizetbe vették Németh Kristófot a manchesteri repülőtéren

Forrás: Németh Kristóf, Facebook -
Stand Up Comedy Németh Kristóf direktor igazgató Figura Színház repülőtér biztonsági szolgálat Manchester őrizetbe vétel Orosz György előadás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Fórum Színház igazgatója, Németh Kristóf és a Stand Up Comedy Humortársulat alapítója, Orosz György azért utazott Angliába, hogy a Rosszfiúk 2 című előadásukat mutassák be Warringtonban, az ottélő magyaroknak. Nem gondolták, hogy a hazafelé út ennyire problémás lesz. 

Kristóf, Gyuri és Gyuri barátnője, Kriszta csak haza szerettek volna jutni, ám már az online becsekkolásnál is gondjuk akadt, így kénytelenek voltak egy biztonsági őrhöz fordulni segítségért, aki készségesen be is engedte őket egy kapun, csak mint utóbb kiderült, nem azon, amelyiken kellett volna...

Németh Kristóf Forrás: Németh Kristóf, Facebook

A gyorsabb haladás érdekében a direktor és társai külön-külön sorokba álltak be, már csak ezért is furcsállták, hogy mindhármukat kiszedték a sorból a biztonsági szolgálat emberei, és tüzetesen átvizsgálták őket és a csomagjaikat is.

Orosz Gyuri Forrás: www.oroszgyuri.hu

"Én mindig besípolok, mert egy korábbi műtétem miatt van bennem fém. Most külön leültettek egy székre, a cipőimet külön átvizsgálták, Krisztát egy másik helyen motozták meg, percekig nem is láttam" - mesélte a Stand Up Comedy Humortásulat alapítója, Orosz György.

A kisebb kellemetlenség után derült ki, hogy rossz helyen vannak, ám továbbra sem tudták, hol kéne lenniük, ezért ismét a biztonsági szolgálathoz fordultak segítségért, ám a morcos őr gyanúsnak találta a társaságot, ezért erősítést kért, a megjelenő 7 őr elválasztotta egymástól a 3 magyart, és onnantól egymáshoz sem szólhattak.

"Láthatóan nagyon idegesek voltak, azt feltételezték, hogy terroristák vagyunk. Visszanézték a videófelvételeket a reptéren belül megtett utunkról, ami szintén nem segített, hiszen azon az látszott, hogy már a biztonsági kapunál is idegesek vagyunk, külön ellenőriztek mindannyiunkat" - mondta el Kristóf a Rosszfiúk turnéról készült videóban.

Órákig tartó kihallgatások és jegyzőkönyvfelvétel után kiderült, hogy az első biztonsági őr rossz helyre küldte a csapatot, nem a megfelelő terminálban vannak. Végül, miután tisztázták magukat, egy külön busszal szállították őket a gépünkhöz, ami nagy szerencséjükre 1 órás késéssel indult, így nem maradtak le a hazaútról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.