Kim Wilde popénekesnő a közösségi oldalán jelentette be: külön utakon folytatják tovább Hal Fowlerrel.
A 62 éves zenei legenda és a színész a Tommy című musical-ben dolgozott először együtt, ott szerettek egymásba. 1996-ban házasodtak össze, majd két gyermekük született: a most 23 éves Harry és a 21 esztendős Rose.

A pár már tavaly úgy döntött, mindkettejüknek jobb lenne külön, most közös poszttal jelentették be, hogy hivatalosan is véget ért a házasságuk.
(Kim Wilde és Hal Fowler) Baráti egyetértésben váltak el, döntésüket nem befolyásolta harmadik személy jelenléte a kapcsolatukban. Továbbra is jó viszonyt ápolnak és a legjobbakat kívánják egymásnak – olvasható a bejegyzésben.