Ezektől a hatóanyagoktól lesz 35 felett is gyönyörű az arcbőröd

Forrás: Shutterstock/Zigres -
peptidek fényvédő szépségápolás magazin antioxidáns 35 felett bőrápolás arcápolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tetszik vagy sem, aki a legjobbat szeretné kihozni a bőréből, annak egy bizonyos kor után mélyebben bele kell ásnia magát az arcápolás rejtelmeibe és a szappanos sminklemosást, valamint a tessék-lássék kenekedést fel kell cserélnie egy átgondolt arcápolási rutinra.

Mi is ismerünk olyan, akár negyven feletti nőket, akik úgy festenek, mint akik megnyerték a genetikai lottót: a negyedik X után is alig egy-két apró szarkaláb fut csak a szemük körül, semmi pigmentfolt, semmi mély barázda a homlokon, simán letagadhatnának 10 évet is. Mondhatjuk, hogy valóban jó géneket örököltek, ám biztosak vagyunk benne, hogy ezek a nők bizony kiemelten fontosnak tartják a szépségápolást, és az esti rutinjuk nem a zuhany alatti arcmosásból áll. Ahogy abban is biztosak vagyunk, hogy egy jól átgondolt arcápolási rutin és persze a megfelelő hatóanyagok konkrétan csodákat képesek tenni a bőrrel.
De mit érdemes bevetni 35 felett, főleg, ha csak most ismerkedünk a különféle hatóanyagokkal?

Antioxidánsok

Aki most kezdi csak jobban beleásni magát az arcápolás rejtelmeibe, de szeretne valami ütős hatóanyagot már az elején, azoknak az antioxidánsok kipróbálását ajánljuk elsőként. A legismertebb antioxidáns nagyágyú a C-vitamin, de ide tartozik még az E-vitamin, az ázsiai gázló, a zöld tea vagy a szója kivonat is. Ezeket a hatóanyagokat leginkább szérum formájában érdemes alkalmazni, a reggeli és/vagy az esti rutinban egyaránt jó szolgálatot tesznek, a hatásukat tekintve

eredményesen harcolnak a bőr számára nagyon káros szabadgyökök ellen, ennek köszönhetően pedig – többek között – késleltetik az öregedést.

A legismertebb antioxidáns nagyágyú a C-vitamin, eredményesen harcol a bőr számára nagyon káros szabadgyökök ellen Forrás: Shutterstock/Africa Studio

Ráadásul nincsenek szigorú megkötések, hogy mikor, mivel és hogyan használjuk az antioxidánsokat, így a kezdők sem lőhetnek bakot az alkalmazásuk során.

Peptidek

Szintén kezdő, de annál lelkesebb arcápolóknak ajánljuk a különféle peptideket is. Ezek a hatóanyagok még viszonylag új szereplők a skincare ezerarcú világában, ám annál ígéretesebbek. Sokféle peptid található a piacon, például olyan, amely serkenti a kollagéntermelést, de olyan is akad, amelynek hatása hasonlít a botoxéra, ugyanis segít kicsit lazítani a mimikai izmokon. A peptideket szintén szérum formájában érdemes alkalmazni, és minden bőrtípusra gond nélkül használhatók.

Sokféle peptid található a piacon, például olyan, amely serkenti a kollagéntermelést Forrás: Shutterstock/Zigres

AHA-savak

Az AHA-savak alkalmazása egy igazi nagyágyú 35 éves kor felett, ám csak azoknak ajánljuk, akik nem most ismerkednek az arcápolás új dimenzióival. Az AHA-savak (legismertebb formája a glikolsav) igazán szuper hámlasztók, amelyek

ragyogóvá, üdévé varázsolják az arcot, hiszen megszabadítják a bőrt a felső, elhalt hámsejtektől,

ennek köszönhetően pedig nemcsak az egyéb hatóanyagok bejutását könnyítik meg, de a bőr természetes megújulását is serkentik. S hogy miért ajánljuk haladó arcápolóknak? Mert az AHA-savak használata némi körültekintést igényel. Nem mindegy, hogy milyet, mennyit, mikor és mivel alkalmazzuk. Ráadásul fényérzékennyé teszik a bőrt, így kötelező mellettük magas faktorszámú fényvédőt alkalmazni – igaz, aki haladó arcápoló, az jól tudja, hogy MINDIG használunk fényvédőt, AHA ide vagy oda!

Az AHA-savak igazán szuper hámlasztók, amelyek ragyogóvá, üdévé varázsolják az arcot Forrás: Shutterstock/Luckystep

+1 Fényvédő

Szóval, ha már a fényvédőnél tartottunk, akkor utolsóként ezt említenénk meg, mint elengedhetetlen arcápoló termék, amely éberen őrködik a fiatalságunk felett. Nem, ez nem tévedés! Fényvédő! Mindig, minden körülmények között! Nem csupán a strandon, nem csupán nyáron, hanem az év 365 napján – de akkor mindenképpen, ha kitesszük a lábunkat a lakásból. A bőröregedésért és a különféle elváltozásokért ugyanis nagyrészt a káros napsugárzás tehető felelőssé.

Elengedhetetlen arcápoló termék, amely éberen őrködik a fiatalságunk felett Forrás: Shutterstock/Fizkes

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.