Munkásszállón húzza meg magát Beat, a Fekete Vonat tagja

Forrás: L.L. Junior Instagram -
Fekete Vonat munkásszálló koncert Beat Fehér Tibor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Beat a napokban azt nyilatkozta, hogy a Fekete Vonat nagykoncert után anyagi mélypontra került, most pedig azt is elárulta, a helyzet annyira súlyos, hogy egy munkásszállón kell meghúznia magát. Azért költözött el otthonról, mert összeveszett a feleségével.

"Egy munkásszállón lakom most. Ha tiszta az idő, akkor az emeleti ablakokból rálátni a Papp László Sportarénára... Milyen vicces ez. Vagy szomorú. Nem is tudom, mit érezzek. Lassan három hónapja vagyok itt. Otthon volt egy kis balhé, gondoltam a koncert előtt nem csinálom ki magam érzelmileg, mert akkor nem tudok rendesen. 23 éve vagyunk házasok, néha elkerülhetetlen egy veszekedés. Szóval október végén eljöttem otthonról, az önkormányzati bérleményünkből" - mondta a Borsnak Beat, azaz Fehér Tibor.

Fekete Vonat - L.L. Junior, Mohamed Fatima és Beat Forrás: L.L. Junior Instagram


Nagy tervei voltak, úgy számolt, hogy a koncert után el tudnak menni nyaralni kettesben, a feleségével, de - ahogy mondja - ezt a lehetőséget is elvették tőle.

"Eddig nem beszéltem róla, de pont a jelenlegi körülményeim miatt volt szükségem az előlegre. Napi 15 ezer forintba kerül a munkásszállás, erre 800 ezer forint ment el eddig. A családomat is igyekszem támogatni, a lányom – talán emlékeznek még rá, egy éve elszöktette a szerelme – szakított a férfival és hazajött. Hat hónapos terhesen. Tipikus... na mindegy. Szóval volt és van helye a pénznek. Én eddig szobafestőként dolgoztam, havi 150 ezer forintot kerestem. Jól jött az előleg. Abból azonban ma már nincs semmi. Most azt sem tudom, hogyan fogom a következő napokat kifizetni, és mit fogok enni. Nyilván, ha hazamennék ehetnék, de én ennél büszkébb ember vagyok. Büszke és éhes! Ez lettem én" - mesélte Beat, aki a történtek ellenére bizakodó. "Minden rendben lesz! Most végre eljutottam oda lelkileg, hogy leszek olyan erős és előre lépek a félhomályból. Mert mi volt eddig a Fekete Vonat? A Fatima, akinek nagyon jó a hangja, az L.L. Junior, aki elképesztő forma és a harmadik gyerek. A legcigányabb kinézetű harmadik. Akinek neve sincs... Ne értsenek félre, én eddig komfortosan éreztem magam ebben a szerepben, de mivel a közel három évtizedes karrierem során másodszor kerülök olyan helyzetbe, hogy nem kapom meg a nagy pénzt, most már a sarkamra állok. Februárban elindítok egy új projektet, online koncerteket fogok adni. Eljött végre az idő, hogy azokat a fekete vonatos hangulatokat, dallamokat és szövegeket, amelyek az én fejemből pattantak ki, közvetlenül tőlem kapják meg a hallgatók. Ehhez majd kell a közönség segítsége is, mert nem feltétlenül látom át, hogy milyen technika kell ahhoz, hogy jó minőségben szólaljon meg... erről majd beszélek a közönségemmel, akikkel így közösen szeretnék összehozni valamit, ami érték, szórakozás, nekem pedig bevétel.Olyan bevétel, amit nem nyúl le sem zenésztárs, sem menedzser végre."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.