Zámbó Krisztiánt megrázta Kovács László Stone halála

Forrás: Zámbó Krisztián/Instagram -
halál Kovács László Stone gyász Zámbó Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, elhunyt Kovács László Stone, akit a 2012-es X-Faktorban ismert meg az ország. A szomorú hír Zámbó Krisztiánt is sokkolta, jó barátját veszítette el az énekes személyében. 

Stone korábban több infarktuson esett át, és trombózisa is volt. 2017-ben Vietnámban került kórházba. Egy héttel ezelőtt agyvérzést kapott: az orvosok küzdöttek az életéért, de már nem tudtak segíteni rajta.

Kovács László Stone 62 éves volt.

Zámbó Krisztiánt lesújtotta Stone halála, elmondása szerint jó barátságot ápoltak egymással, a verseny is után is rendszeresen tartották egymással a kapcsolatot.

Zámbó Krisztiánt megrázta Kovács László Stone halála Forrás: Zámbó Krisztián/Instagram

"Eléggé megrázott a dolog, mert nagyon jó barátságot ápoltunk annak idején. Főleg, hogy az X-Faktorban mi ketten voltunk az 'öregek otthonában', ahogy mi hívtuk"

- magyarázta a Blikknek Krisztián, majd hozzátette:

"Még egyelőre dolgozom fel a hírt, nem jó dolog, mivel az utóbbi években sok olyan embert vesztettem el, akik közel álltak hozzám. És most van ez az apus dolog is, ami felidézi bennem a fájó emlékeket."

Krisztián elmondta, hogy az utóbbi egy-két hónapban nem beszéltek, amit nagyon sajnál.

"Sajnos, az utóbbi egy-két hónapban nem beszéltünk, de ez nem azért volt, mert rosszban lettünk volna, hanem egyszerűen neki is volt dolga, nekem is. De amúgy hetente beszéltünk mindig, találkoztunk is... Jóban voltunk, na" – zárta le az énekes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.