Ne dobd ki a maradékot! Ennyi ideig áll el a mélyhűtőben

Forrás: Shutterstock/Pixel-Shot -
háztartás főzés ételek maradék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ételmaradékok lefagyasztása számos előnnyel jár. A fagypont alatti hőmérsékleten való tárolás meggátolja a baktériumok és más kórokozók elszaporodását az élelmiszerekben, így azok akár hosszú hónapokig is elállnak.

Az ENSZ környezetvédelmi programjának adatai szerint világszerte évente egy főre 121 kilogramm élelmiszer-hulladék jut, amelyből a háztartások 74 kilogrammért felelősek. Ezek a kidobott maradékok azonban egy kis odafigyeléssel megmenthetőek lennének, ebben pedig praktikus partnerünk lehet a mélyhűtő.

A fagyasztott ételek azonban csak akkor biztonságosak és ízletesek, ha helyesen csomagoljuk és fagyasztjuk le őket. Fontos, hogy légmentesen zárható zacskókban, vagy tárolóedényekben tartsuk a hűtőbe kerülő ételeket, hogy megakadályozzuk az ízek keveredését, ahogy az is, hogy a szakemberek által meghatározott tárolási időt ne lépjük túl.

A fagyasztott ételek azonban csak akkor biztonságosak és ízletesek, ha helyesen csomagoljuk és fagyasztjuk le őket Forrás: Shutterstock/Pixel-Shot

Íme, néhány tipp a minél hatékonyabb fagyasztásért:

  • Szószokat, krémeket, püréket akár jégkockatartóban is lefagyaszthatunk, majd, ha megdermedtek, tegyük át őket dobozokba! Így, ha kis adagra van szükségünk, például főzésnél vagy turmixok elkészítésénél, csak vegyünk ki pár kockát és adjuk őket az ételhez!
  • A legtöbb friss zöldséget és gyümölcsöt lefagyaszthatjuk. A ropogós zöldségeket és hüvelyeseket, például a zöldbabot, a brokkolit vagy a karfiolt fagyasztás előtt blansírozzuk úgy, hogy 2-3 percre forrásban lévő vízbe merítjük őket. Ez segít megőrizni az eredeti színüket és állagukat.
  • A bogyós gyümölcsöket és a felszeletelt banánt először tegyük egy sorban tálcára, helyezzük azt a fagyasztóba néhány órára, a fagyást követően pedig borítsuk a darabokat dobozba vagy légmentesen zárható zacskóba!
  • A friss kenyeret is lefagyaszthatjuk szeletelve, így elkerülhetjük, hogy ránk penészedjen. Ha szükségünk van rá, csak olvasszuk ki mikróban vagy sütőben!

Kíváncsi vagy, meddig állnak el egyes élelmiszerek a mélyhűtőben? Olvasd el a Mindmegette cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.