Meggyes Dávid Stana Alexandra gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár a házasság egyelőre nem szerepel a terveik között, a gyerekvállalásról már komolyan gondolkodnak.

Stana Alexandra és Meggyes Dávid több mint egy éve alkotnak egy párt, miután Dávid elvált előző feleségétől, Horváth Grétától. A pár hamar összeköltözött, kapcsolatuk harmonikusnak mondható. Ennek köszönhetően a közös gyermekkel kapcsolatos tervek is előtérbe kerültek – írja az nlc.hu.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Szeretnék egy kislányt, Alexandra is nyitott rá. Hál' Istennek, ahogy említem, rögtön elmosolyodik; ennél nagyobb visszajelzés nem is kell nekem. Valamiért régóta azt érzem, hogy lányos apuka leszek. Látom a nővéremnél, hogy milyen szeretettel és tisztelettel viszonyul édesapámhoz egy életen át. Én is arra vágyom, hogy legyen egy kis szerelmem, aki remélhetőleg hasonlít majd a páromra" – fejtette ki Dávid a hot! magazinnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.