Tóth Andi a Sztárban sztárban való zsűrizéséről vallott: "Nagyon-nagyon nehéz volt"

Forrás: Nanasipal -
Sztárban sztár zsűrizés Tóth Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vasárnap este véget ért a Sztárban sztár 9. évada, melynek a műsor történetében először női versenyző, Gubik Petra lett a győztese. Az élő adás után Tóth Andi Nagy Rékának mesélt arról, hogyan érezte magát a zsűritag szerepben.

Tóth Andi a pályafutása során most először ült be a zsűripult mögé a Sztárban sztár 9. évadában. Az énekesnő Nagy Rékának mesélt a tapasztalaitairól a műsor döntője után.

"Nagyon-nagyon nehéz volt, de igyekeztem erről nem panaszkodni sehol. Nem rólam van szó, hanem a versenyzők a lényeg. Annyira tartotta bennem az erőt az a néhány komment, hogy szükség van efféle zsűrire is, és hogy értékelik, amit mondtam. Ez adta az erőt. Tök új dolog volt számomra, de élveztem. Az egyik legnehezebb munka volt az életemben, elég sok nehezítő körülményen megy át a zsűri, amit nem gondoltam"

magyarázta Tóth Andi, aki hozzátette, hogy nagyon hálás azért, hogy ennyi tehetséges embert sikerült a műsoron keresztül megismernie.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.