Szulák Andrea szerint Tóth Andi "egyedül van, nagyon egyedül"

Instagram -
interjú vélemény énekesnő Tóth Andi Szulák Andrea tehetség
Szulák Andi nem kedveli azokat az ismert embereket, akik arról híresek, hogy híresek, és aggasztónak tartja, hogy vannak olyan középiskolás korú influenszerek, akiknek az összteljesítménye annyi, hogy pl. fogkrémeket reklámoznak, mutatnak be, és ezért rengeteg pénzt kapnak a gyártóktól, forgalmazóktól. Az énekesnő úgy gondolja, ebből előbb-utóbb nagyon nagy baj lehet.

Arról, hogy mindeközben fiatal, tehetséges emberek hagyják el az alig elkezdett pályájukat, szintén van véleménye. Tóth Andi bejelentésének - felhagy az énekléssel - hátterével kapcsolatban azt mondta, szerinte a fiatal énekesnő nagyon magára van hagyva.

Szulák Andrea Instagram

"Egyedül van, nagyon egyedül van. Egyrészt ez a hihetetlen sok tehetség, amivel ő rendelkezik, ehhez kellenének nagyon profi és nagyon tisztességes szakemberek, akik fogják a kezét. Akik azt mondják: ezt elvállalhatod, ezt nem, ezt a ruhát felveheted, ezt nem, erre a helyre elmehetsz nyilatkozni, ide nem, satöbbi" - mondta el a Sunday Brunch vendégeként Csiby Gergelynek, hozzátéve, hogy vannak erre jó példák is, például Rúzsa Magdi esete, aki kishegyesi, egyszerű lányként a kiváló menedzsere nélkül akár el is tűnhetett volna a magyar zenei életből

"Andi mellé kellene egy olyan talpig becsületes emberekből álló csapat, akik az ő tehetségét, a képességeit – mondjuk, jelen esetben szerintem elsősorban lelkileg – a megfelelő irányba terelik, másodsorban pedig a legbecsületesebb, legszebb, legtisztességesebb, legértékesebb módon felszínre hozzák belőle. Belőle lehetne akár egy világsztár is szerintem" - mondta el véleményét Szulák Andrea, aki szerint a tehetség nemcsak az isteni szikra, annak ambícióval és szorgalommal kell párosulnia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.