Nádas György sosem felejti el az anyák napját, ám nem csak ezen a napon törődik édesanyjával

édesanya anyák napja Nádas György szeretet gondoskodás humorista törődés
Nádas György édesanyja Cili egy igazán különleges hölgy, aki imádja fiát. A kapcsolatuk bensőséges és mély a mai napig, de ezzel együtt belefér a humor, a jókedv, a vidámság is. Gyuri szerint édesanyja mindig is büszke volt rá, támogatta a döntéseiben.

Ahogy telik az idő Nádas György már tudatosabban figyel arra, hogy édesanyja hogyan érzi magát. Már napi törődésre van szüksége, ám a fia egyáltalán nem bánja ezt a feladatot. Úgy gondolja, ilyenkor az ember visszaadja azt a sok jót, amit kapott az édesanyjától.

Nádas György és édesanyja Forrás: --

„Kiskoromban is dédelgetett, kényeztetett, kedvesen Bumbinak hívott, mert kicsit duci gyerek voltam. A mai napig így szólítanak a közeli kollégáim, pedig már egy ideje hál' Istennek nem passzol a név. Anyukám is nagyon büszke rám, hogy lefogytam. Azért is, mert sajnos édesapám fiatalabban ment el, mint ahány éves én ma vagyok. Korábbi életvitelem miatt ez velem is megtörténhetett volna. De én még időben észbe kaptam. Szerencsére kísérletező kedvű vagyok, így rátaláltam egy mediterrán és trópusi gyógynövényekből készült kivonatra, aminek a segítségével koplalás nélkül sikerült leadnom mostanra már 25 kilót. A benne lévő vadon termő bogyó, amit a népgyógyászat bélseprűnek is nevez, az emésztés beindításával kezdte a szervezetem nagytakarítását, egy másik összetevő pedig az étvágyamat megfelezte. Ez az étvágycsökkentő mátrix abban is segített, hogy az elfogyasztott ételeknek csak egy része szívódik fel, így nem kellett idén sem lemondani az anyák napi közös ebédről és sütizéről, igaz én egy hedonista ember vagyok, így nem is tudnám sanyargatni magam " – mondta Nádas.

A fiatal Nádas György és édesanyja, Cili Forrás: --

Gyuri kedves gyermekkori emlékeket is felidézett anyukájáról.

„Édesanyám beíratott műkorcsolya edzésre, sőt vízilabdázni is. Ő kosárlabdázott fiatalon, így azt szerette volna, ha én is sportos leszek. Mivel már 3 évesen elkezdtem szerepelni, énekelni tévében, rádióban, színházban, ezért a mozgás kiszorult a mindennapokból. Édesanyám csillogó szemmel figyelte színpadi tevékenységeimet is. Az egyetlen szigorú döntése – amit ma már hálásan köszönök neki – az volt, amikor beíratott az esztergomi Ferences Gimnáziumba. Eleinte nagyon szenvedtem a rám kényszerített fegyelemtől. De az a négy év alapozta meg az életben való helytállásomat, kitartásomat. Talán emiatt is van, hogy az anyák napját sosem felejtettem el, mindig virággal köszöntöttem őt. Számára nem az ajándékok a meghatározóak, hanem az együtt töltött idő az érték és a legfontosabb, így a hétvégéket szinte mindig együtt töltjük. Hétközben is naponta többször hívjuk egymást, elviszem bevásárolni, ha kell, segítek neki az ügyintézésben. A mai napig érzem, hogy egyetlen gyermekeként mennyire fontos vagyok neki" – magyarázta a humor királya.

Nádas György kisgyermekként az édesanyjával Forrás: --

„Emlékezetes anyák napi eset volt, hogy olyan 10-12 éves lehettem, amikor a zsebpénzemből megspórolt 200 forintomból, egy aranyhörcsögöt vettem édesanyámnak anyák napjára, a sarki kisállat-kereskedésből. Izgatottan adtam át az általam nagyra értékelt ajándékot, azonban ő sikított egy hatalmasat és majdnem elejtette az új kis jövevényt, így azon nyomban vissza kellett vinnem. Ám a boltos használati díjat vont le, és 20 forinttal kevesebbet adott vissza a sértetlenül visszavitt állatkáért" – idézte fel nevetve az egyik legkedvesebb anyák napi emlékét Gyuri.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.